2010. szeptember 1. 21:46
Az EU szerint nem elég kérni, alá is kell támasztani a magyarországi földmoratórium meghosszabbítását. A bizottság mindazonáltal tüzetesen megvizsgálja a magyar kérést, amint kézhez vette azt.
2010. szeptember 1. 16:54
Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő szerint a 2006 őszi események kapcsán egyes bírók és ügyészek is felelősek, és ezért nincs helyük a rendőrségen, ügyészségen. A kormány szerdán határozatot hozott arról, hogy az állami vezetői mulasztások és a törvénytelen rendőri fellépések áldozatai október 23-ig kapjanak kártérítést.
2010. szeptember 1. 16:22
Szinte minden kérdésben azonosak Magyarország és Románia érdekei az Európai Uniót illetően - fejtette ki Martonyi János Bukarestben. A magyar külügyminiszter szerint az együttműködés az elkövetkező budapesti európai uniós elnökség szemszögéből is különösen fontos. Martonyi várhatóan Traian Basescu román államfővel is találkozik a Cotroceni-palotában.
2010. szeptember 1. 14:33
Távozik Nyakó István MSZP-szóvivő, Török Zsolt lesz ezután a párt arca. Török mellett Kormos Kata lesz még a szocialisták szóvivője.
2010. szeptember 1. 14:26
„Közrendvédelmi telepekkel” oldaná meg a cigánybűnözést a Jobbik - mondta Szegedi Csanád. A kettős kordonnal körbevett területen rendőri, illetve csendőri felügyelet mellett élhetnének az emberek. Vona Gábor pártelnök szerint az elmúlt húsz évben csődöt mondott a cigányság integrációja.
2010. szeptember 1. 14:06
Egy budapesti városfejlesztő műhely ügyvezetője szerint a budapesti Duna-szakasz számos lehetőséget kínál a fejlesztésre. Az EU Duna Stratégiáját a magyar elnökség idején hagyják majd jóvá.
2010. szeptember 1. 12:55
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint a budapestiek a választáson megakadályozhatják, hogy a kormányzati oktatáspolitika rátelepedjen a fővárosra is, hogy Budapest az önkény városa legyen, és elveszítse sokszínűségét, nyitottságát, szabadságát. Horváth szerint a kormányoldal egyenembereket gyártana.
2010. szeptember 1. 12:50
Európában betiltják a vuvuzelát - hozta meg döntését az UEFA. A fülsértő műanyag hangszer a dél-afrikai vébé emlékezetes hangélménye marad.
2010. szeptember 1. 12:47
A zöldek jelentősen megkönnyítenék a helyi népszavazások kezdeményezési korlátait, valamint nagymértékben korlátozná az önkormányzatok lehetőségét zárt ülések összehívására.
2010. szeptember 1. 12:18
A Szonda Ipsos szerint alapjában véve a politikai pártok népszerűsége a tavaszi országgyűlési voksolás előtti állapotokra hasonlít. A Fidesz előnye falun hatszoros, Budapesten másfélszeres.
Meghallgatás
2010. szeptember 1. 10:36
Szabadfi Árpád volt országos rendőrfőkapitány-helyettes a tévéostrom ideje alatt két alkalommal beszélt telefonon Gyurcsány Ferenccel, aki nem utasított, ám elvárást fogalmazott meg.
2010. szeptember 1. 10:17
A szakszervezetek kifogásolják, hogy a kormány nem tesz eleget törvényi kötelezettségének és nem hívja össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot. Az adminisztráció ehelyett írásban konzultálna.
2010. szeptember 1. 09:43
Az Index összefoglalta azokat a változásokat, melyeket az új tanév hoz az oktatásban. Csökkenő gyermek- és pedagóguslétszám, betöltetlen álláshelyek az iskolákban.
2010. szeptember 1. 09:03
Rogán Antal, a médiacsomag egyik beterjesztője egy keddi fórumon úgy fogalmazott, átlátható és világos rendszert akartak kialakítani.
2010. szeptember 1. 08:48
Feljelenthetik és 30 ezer forintra bírságolhatják meg szerdától, aki rágyújt Budapest aluljáróiban. A területeket térfigyelő kamerákkal és a közterület-felügyelőknél lévő minikamerákkal is szemmel tartják.
2010. szeptember 1. 08:31
Kedd délután feltörték Papcsák Ferenc autóját a XIV. kerületben. Elvitték a pénztárcáját és iratait is.
2010. szeptember 1. 08:29
Az egyik gyanúsított lakótársa, egy grafikus és egy debreceni szórakozóhelyen üzemeltetője segíthette a romák elleni gyilkosságsorozat elkövetőit. A nyomozás augusztusban lezárult.
Ablakon
2010. szeptember 1. 08:01
A BKV tíz hónapos belső vizsgálatának eredményének mérlege: 54 feljelentés. A közlekedési vállalat összesen 862 millió forintot fizetett ki 43 cégnek: a legkisebb megbízási díj 39 ezer, míg a legnagyobb 212 millió forint volt.