Bárándy Gergely

2018. február 9. 11:59
Az MSZP-nek, választási eredményétől függetlenül, legföljebb a katalizátori szerep juthat, ha ugyan nem esik szét.
Imareggeli
2018. február 9. 07:37
Balog Zoltán a hagyományos amerikai nemzeti imareggelin eszmét cserélt Tillerson amerikai külügyminiszterrel, aki a magyar politikus beszámolója szerint az amerikai-magyar kapcsolatok javulását üdvözölte.
2018. január 26. 12:22
„Jelen helyzetben és a jelenlegi viszonyok között, országgyűlési képviselőként, számomra vállalhatatlanná vált a folytatás” – indokolta lemondását pénteki közleményében Bárándy Gergely.
2017. november 27. 19:24
„Nem, szerintem a teljes bírói kar nem komcsi” – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. A kormányfő Bárándy Gergely felszólalására reagált, aki Budai Gyula bírákra tett kijelentéséről kérdezte Orbánt. Az azonnali kérdések során emellett személyes vagyonosodásáról is kérdezték a miniszterelnököt.
2017. november 23. 12:31
Minősített esetben szigorúbban büntetné a törvény azokat, akik tizenkét évesnél fiatalabb gyermekek sérelmére követnek el szexuális bűncselekményt – ezt tartalmazza az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által csütörtökön elfogadott módosító indítvány.
Halad az ellenzék
2017. október 25. 17:58
Az exminiszterelnök az egyéni választókerületekben akar megállapodni a szocialistákkal, nem a közös listáról és nem a közös miniszterelnök-jelöltről.
2017. október 11. 11:38
A fideszes jelzőt alapvetően nem a legfőbb ügyész párthovatartozása miatt indokolt használni, hanem az általa folytatott és felügyelt gyakorlat miatt.
2017. június 28. 18:05
Az első fokot tavasszal elbukta, fellebbezett. Most annyi sikerélménye lehetett, hogy az ügyvédi munkadíjam csökkentésére tett indítványának másodfokon helyt adtak. Soha nagyobb öröme ne legyen. :)
Mandiner.jog
Nincs meg a levél
2016. augusztus 16. 09:54
Nem került az ügyészség birtokába Vizoviczki László Kubatov Gábornak írt levele, amit a Fidesz pártigazgatója állítása szerint átadott a bűnüldöző hatóságoknak – derül ki a legfőbb ügyész MSZP-s képviselők kérdésére adott írásos válaszából. Polt azt is közölte, hogy nem érte meg „vádalkut” kötni Vizoviczkival a politikusokról szóló információiért cserébe.
2016. július 12. 15:35
Kritizálta az Alkotmánybíróság gyülekezési joggal kapcsolatos keddi döntését Bárándy Gergely. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke szerint bebizonyosodott az is, hogy „a minden idők leggátlástalanabb kormányát vezető Orbán Viktor fél a néptől”.
Mandiner.keresztény
Hívő tag
2016. június 20. 08:30
„A Kereszténydemokrata Néppárt erőszakosan helyzetbe akarja hozni a keresztényeket” – mondja Bárándy Gergely, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának alelnöke az egyházügyi törvény vitáiról a Mandinernek. A magát katolikusnak valló MSZP-s politikus elárulja, mi van a szocialisták hívő tagozatával, miben nem ért egyet Gyurcsánnyal, valamint arról is beszél, hogy kétharmad hiányában a Fidesznek meg kell barátkoznia a kompromisszum fogalmával. Interjúnk.
Rangsorok
2016. június 19. 10:53
Összességében Rétvári Bence volt a tavaszi parlamenti ciklus legaktívabb képviselője: ő szólalt fel a legtöbbször, és az LMP-s Schmuck Erzsébetet követően ő beszélt a második legtöbbet ebben a félévben. Tizenegy kormánypárti képviselő volt, aki egyszer sem szólalt meg, köztük Semjén Zsolt. Közülük az abszolút rekorder Kubatov Gábor, aki ugyan 2006 óta tagja az Országgyűlésnek, de csak egyetlen egyszer, még 2007-ben szólalt fel a Házban.
2016. június 7. 10:21
A jegybank elnök szerint túl megy a véleménynyilvánítás határán, hogy az MSZP-s politikus lopással vádolta meg őt egy parlamenti felszólalásában.
2016. május 18. 08:41
Matolcsy György ritkán áll ki a nyilvánosság elé. Pedig szinte éhezik arra, hogy ha nem is róla, de unortodox eszméiről minél több beszéljenek, sőt az egész felsőfokú közgazdászképzés alapvetése legyen.
Mandiner.migráció
2016. május 10. 13:04
Orbán Viktor arra kér meghatalmazást a kvótaügyi népszavazással, hogy kivezesse az országot az EU-ból, ezért a DK bojkottálni fogja a referendumot – mondta Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke. Az Együtt is azt kéri a választóktól, hogy ne vegyen részt a népszavazáson, az ugyanis életveszélyes a magyarok számára.
„Nem volt korrupció”
2016. január 28. 15:07
A Fidesz koncepciós eljárásokat kreálva próbálja növelni saját támogatottságát az MSZP szerint. A szocialista Bárándy Gergely arról beszélt: most a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó büntetőeljárásban derült ki, hogy „a vádak hazugságok, alaptalanok voltak”. Bárándy szerint „nem volt nokiás doboz, nem volt kenőpénz, sem korrupció”.
2015. december 3. 17:26
A Jobbik és Kész Zoltán támogatta az igazságügyi bizottságban a TASZ javaslatát, a Fidesz viszont azt is leszavazta, hogy a szervezet megszólalhasson az ülésen. Répássy Bárándyval értett egyet.
Mandiner.jog
Nem lesz ex lex!
2015. október 20. 14:51
„Tényleg sokan vagyunk és talán a morális állapotok nem jobbak. De a tudásszint igen!” – vonja meg az ügyvédi világ fejleményeinek mérlegét Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Bár a bíróság megsemmisítette a BÜK választási határozatait, a szavazás eredményét még a felperesek sem kérdőjelezték meg – mondta a Mandiner.jognak Réti. A BÜK elnöke beszélt arról is, miért vásárolt a hétezer főt számláló kamara 23 ezer DVD-t, milyen belső hatalmi harcok zajlanak a háttérben, miért nem nyilvánosak az ügyvédi irodák számviteli beszámolói és miért emelkedik szerinte az ügyvédi színvonal. Interjúnk.

összesen: 94 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó