Baán László

2017. szeptember 28. 11:55
A francia-magyar kulturális kapcsolatok fejlesztéséért kapta a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria főigazgatója a francia kitüntetést.
2017. július 14. 16:06
Több mint öt évig dolgozott a Seuso-kincsek hazahozatalán Baán László.
2017. május 26. 17:38
A Közlekedési Múzeum kiköltözése miatt újratervezendő városligeti épület alá kerülhet az ott megnyíló műszaki múzeum és az Új Nemzeti Galéria mélygarázsa.
2017. május 17. 12:27
Az új helyszínt már keressük, elsődlegesen a fővárosi vasút által felhagyott rozsdaövezeti ingatlanokon.
Mandiner.család
2017. március 7. 09:39
Mini Textúra 2017 címmel gyerekeknek szóló programsorozattal jelentkezik a Magyar Nemzeti Galéria szombattól. Az összművészeti produkció a képzőművészetet a kortárs irodalommal, a színházzal és a zenével köti össze.
2016. november 18. 13:51
Először csak egy Örkény-novellát küldött, végül mégis elárulta György Péter esztéta, hogy mennyiért adott tanácsokat a Liget Projekt során. 2015 februárja és 2016 decembere között havi bruttó 300.000, azaz háromszázezer forintért adott volna tanácsokat Baán Lászlónak, de végül idén júliusban a projekt körüli hercehurca nyomán felmondta a szerződést.
2016. augusztus 2. 09:52
Először találkozott személyesen Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője, valamint Gulyás Márton aktivista az N1TV vitaműsorában.
2016. július 15. 12:51
A tárgyalásokban történő részvételre készek vagyunk azzal a feltétellel, hogy mostantól és azok tartama alatt a Városligetben semmilyen bontási, építési, favágási vagy ültetési munkát ne végezzenek.
2016. július 13. 20:12
A Liget egy szimbolikus politikai tér lett az elmúlt hetekben, és Baán László ezt nem vette elég komolyan. Ahogy én sem. A Liget az Orbán-kormány elleni gyűlölet szimbolikus tere lett. Interjú.
2016. július 12. 14:51
Baán László nem érti, mi a baj ezzel az egész elképzeléssel. A kormány megbeszélte, a főváros jóváhagyta, a Fidesz és a KDNP rábólintott… Mi kell még?
2016. július 8. 19:54
Zöld liget néven indul fórumsorozat a Városliget megújításával kapcsolatosan, melynek menetrendje néhány héten belül kiderül. Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa szerint erőszakos demonstráció helyett nyílt szakmai vitára van szükség az ügyben.
2016. június 20. 11:56
Elindította kártérítési perét a Petőfi Csarnok korábbi bérlője, a Cortina Service a Városliget Zrt. és a fővárosi önkormányzat ellen összesen több mint egymilliárd forintos összegre, ugyanis a bérleti szerződést idő előtti felmondták. A pereskedés miatt várhatóan csúszni fog a Petőfi Csarnok bontása – írja az Index a Népszabadság nyomán.
2016. május 31. 09:32
A Vár szimbolikus tér, a múzeumi negyed azonban nagyon is gyakorlati tér, modern és jelentős beruházás. Interjú.
2016. május 21. 10:26
Most már van tájépítészeti nyertes, újabb győztese a Néprajzi Múzeumra kiírt pályázatnak is, de a kételyek száma csak nem csökken a projekt körül.
2016. május 20. 09:23
A kabinetbe már tényleg csak azok léphetnek be, akik olyan összeesküvés-elméleteket képesek elmondani, hogy Harry Potter története a szocialista realizmus főművének tetszik mellettük.
Építési telek
2016. április 24. 17:55
Merényletet követ el a budapestiek ellen, aki egy fát is kivág a Városligetben – jelentette ki civilek Liget-projektet ellenző vasárnapi tüntetésén Lányi András. Az ötszáz résztvevő a projekt leállítását követelte.
2016. április 22. 11:43
„Kevés ügy van ma Magyarországon, ami Habony Árpádnál jobban érdekli a közvéleményt” – mondta Baán László Szépmű-főigazgató az ATV műsorában, ahol ugyan eredetileg a minap megnyílt Picasso-kiállítás volt a téma, a Habony-esküvőről is sok szó esett.
2016. április 14. 14:06
Nem kötött biztosítást a Szépművészeti Múzeum azokra a festményekre, amelyeket 2013-ban kölcsönadott a Habony Árpádhoz köthető Szerb utcai lakásba. A biztosítási díjat a Kft-nek kellett volna fizetnie. Felelős nincs, mert az illetékes kolléga már nincs a múzeumban – írja az Index.

összesen: 94 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó