augusztus 20.

2017. augusztus 22. 12:51
A felvilágosodás naiv hitének és a liberalizmus ártó szándékának köszönhetően megöltük a hőseinket.
2017. augusztus 21. 18:19
Államát elsősorban nem a Nyugathoz akarta kapcsolni, hanem az Istentől eredő kinyilatkoztatást legteljesebb formában hordozó szellemi közösséghez, az apostolok feje által vezetett egyetemes Egyházhoz.
2017. augusztus 20. 17:41
Ritkán vesszük észre, hogyan tesz különbséget a vendégek (jövevények) és külföldiek között. Az előbbiek azok, akiket fogadunk és befogadunk, a másikak pedig az idegenek, a betolakodók, a hívatlanok. A magyar gondolkodásban a mai napig létező ez a határozott különbségtétel az általunk hívottak vagy természetszerűen befogadottak és a hívatlanok között.
2017. augusztus 20. 16:39
Szent királyunk eddig is megtartott bennünket, és bizonyosan megtart a jövőben is, ha az ő helyes útját választjuk. Ha hitünket mi is megtartjuk és megvédjük, s ha kiállunk a keresztény Európáért, benne saját szeretett hazánkért!
Százezer dáliából
2017. augusztus 20. 15:46
Idén is szemgyönyörködtető virágkompozíciókat láthattak azok, akik augusztus 20-án Debrecenbe látogattak.
Igenek, hit, bizalom
2017. augusztus 20. 15:01
Böjte Csaba ferences szerzetes vasárnap Pécsett tartott ünnepi beszédet a Magyarok kenyere elnevezésű jótékonysági rendezvényen. A liszt- és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehéz sorsú gyermekhez jut majd el.
Vissza az intelmekhez
2017. augusztus 20. 13:35
Botka László, az MSZP szegedi polgármestere augusztus 20-i beszédében a társadalmi szétszakítottságról szólt, és István összetartó erejét méltatta.
Fokozott biztonsági intézkedések
2017. augusztus 20. 10:58
Nem lesznek ejtőernyős ugrások, de a látványosnak ígérkező légiparádé többi eleme megvalósul. A tűzijátékot is befolyásolhatja a rossz idő.
2017. augusztus 20. 10:24
A Kolozsvári Magyar Napok idején magyarokkal és magyar kultúrával telik meg az erdélyi nagyváros központja. Újra miénk itt a tér.
Nemzeti jövőnk a tét
2017. augusztus 20. 09:37
Az Országház előtti zászlófelvonással kezdődtek meg az augusztus 20-i ünnepségek. Áder János államfő beszédében kiemelte, hogy szabadságunk és önállóságunk megvédése a legfontosabb feladat, amit honvédségünktől ma elvárunk.
2017. augusztus 20. 09:01
Vajk valódi öröksége az Árpádok hivatástudata, valamint a szakralitás, azaz később a keresztény szentség. A mi Szent Istvánunk megelőzte Európát korai humanizmusával. Hatalom és hit, kegyelem és erő nem egymást kizáró fogalmak.
2017. augusztus 19. 11:59
Látványos légi és vízi parádéval kápráztat el minket délelőtt 10 órától a Magyar Honvédség a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán.
2017. augusztus 19. 08:42
Azt hiszem, sem a balliberális ellenzék, sem a Fidesz aktuális Európa-képe nem illeszkedik a napjaink viszonyai között is körülírható Szent István-i örökséghez.
Most Hollik a Soros
2017. augusztus 18. 13:30
Soros egyetemének érdekében ülnének össze a hétfői parlamenti ülésen, nem pedig valós kérdések miatt, ezért a Fidesz-KDNP képviselői nem vesznek részt az eseményen– jelentette ki Hollik István pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Új színt kap
2017. augusztus 12. 15:44
„Ahogy az elmúlt 27 év politikáját ideje magunk mögött hagynunk, úgy az államot magát is ideje újraértelmeznünk” – szól a Momentum Mozgalom felhívása.
Parlament, mint látványelem
2017. július 31. 13:49
A vizes vb nyitó tűzijátékát szervező cég lesz felelős az ünnepi tűzijáték megújításáért.
Mandiner.család
2016. december 29. 11:46
A 2016. év nem sok pihenést hozott a munkavállalóknak, hiszen sok állami ünnep, még a karácsony és az újév is hétvégére esett. Ám jövőre három háromnapos és két négynapos hosszú hétvégére is számíthatunk, sőt egy hivatalos ünneppel többnek (Nagypéntek) is örülhetünk.
2016. augusztus 26. 11:55
A mostani ünnepet külön bearanyozta az érdemrend visszaadási roham. Az ok ismert: Bayer Zsoltot kitüntették és ettől egycsapásra mindenkinek elmenetek otthonról. A baj kétféle tünetcsoport formájában jelenik meg.

összesen: 179 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 következő utolsó