Átlátszó

Rejtély
2017. március 20. 13:27
Betonból kiásott, majd félig elégetett mágnesszalagokat találtak Vác környékén – tudta meg az Átlátszó. Egyelőre nem tudni, hogy mi van a szalagokon, illetve hogy ki akarta megsemmisíteni azokat. A lap informátora szerint a leleteket biztonságba helyezték, feltehetőleg egy ellenzéki párthoz kerültek.
Mandiner.média
2017. január 25. 13:15
Indexes újságíróként kerültem kapcsolatba a most eltakarításra kijelölt jogvédőkkel, akkor még nem sejtettem hogy békaemberekkel fogok találkozni.
Mandiner.média
2016. december 10. 10:13
Még a mai, tényeken túli sajtóvilágban is elég meglepő, hogy a kormánylap „Soros szervezetei trójai vírusként fertőznek” cím alatt ekéz egy nemzetközi együttműködést, amibe az Orbán-kormány lépett be és volt benne résztvevő – az eheti kilépésig – négy éven keresztül. Tudjuk, hogy Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút.
Mandiner.média
2016. május 10. 13:10
Harmadik szülinapját ünnepelte az Átlátszó Oktatás nevű, diákok által létrehozott, oktatási ügyekkel foglalkozó oknyomozó blog.
Mandiner.jog
2016. május 3. 21:43
Csak remélni tudjuk, hogy a nyomokban még létező alkotmányvédelmi reflexek ezúttal is gátat tudnak szabni a korrupció elleplezését szolgáló kormánypárti szándékoknak.
Mandiner.média
2016. április 30. 14:25
A VS.hu-t az MNB alapítványok támogatása miatt két hónap után elhagyó Joób Sándor a portáltól kapott fizetésének egy részét az Átlátszó.hu-nak ajánlotta fel, mivel közcélnak gondolja azt, hogy valaki ellenőrizze a közpénzek sorsát.
Mandiner.média
2016. február 12. 17:21
Valótlanul híreszteltük, hogy Tordai Csaba közvetett üzleti kapcsolatban áll az 1989 végéig a Belügyminisztérium III/II-2. osztályt vezető ifj. Apró Antallal.
Mandiner.média
2016. február 12. 14:05
Ahogy arra a Mandiner felhívta a figyelmet, cikkünk előző címében és módszertani bevezetőjében pontatlanul fogalmaztunk.
Mandiner.média
Átlátszó toplista
2016. február 11. 12:00
Az Átlátszó cikkének címében foglalt két állításból egyik sem igaz: nem Garancsi Istvánhoz köthető cégek nyerték a legtöbb közbeszerzést tavaly, és az Átlátszó toplistája nem a 2015-ös magyarországi közbeszerzési toplista.
Mandiner.média
2016. február 2. 17:26
Azaz „egyszerű” jogsértésnél nem követelhető több a portáltól, mint hogy erre irányuló jelzés esetén távolítsa el a hozzászólást.
Mandiner.digit
2016. január 11. 06:30
A Panasonic új megoldásával a beépített szekrény üvegpolcából is TV-t varázsolhatunk végre a rokonok és a szomszédok nagy meglepetésére.
2015. december 5. 06:30
Csak hogy a témánál maradjunk, pár éve például az oknyomozó újságírásról is volt blokk, az Átlátszó meghívásával (cseh és szlovák tekintélyek mellett).
2015. november 16. 17:00
Az állami földekért felelős államtitkár szerint a gazdaellenes ellenzék külföldiek kezére játszaná az állami földeket, ezért lesz botrány az árveréseken.
2015. október 20. 11:09
Világosan látszik, hogy a bejegyzés állításaival ellentétben az ominózus Facebook-csoport semmilyen kapcsolatban nem áll a DK-val, annak adminisztrátora pedig nem tagja a DK-nak.
2015. október 20. 07:55
Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő is tagja annak a háromezer szimpatizánst számláló, webcímében a Demokratikus Koalíció Nyíregyháza nevet tartalmazó zárt Facebook-csoportnak, melyben Orbán Viktor kivégzését tekintenék a magyar politika legüdvösebb fordulatának. A Facebook-oldalra az Átlátszó bukkant rá.
Mandiner.média
2015. szeptember 20. 07:29
HVG, Magyar Narancs, Népszava, Népszabadság, Átlátszó és ezek csatolt részei = „nem számítanak”
Mandiner.média
2015. augusztus 28. 11:24
Kérlek, hogy még az újságíró sapkádban se kiabálj telefonon a kolléganőmmel, mert azt nem szeretjük.
Mandiner.média
2015. augusztus 28. 11:15
Nem számítottam arra, hogy az Átlátszó bevállalja ezt, hogy a két kolléganő névtelenül (hogy máshogy?) ered a menekültek nyomába és ezt az Átlátszó le is közli.

összesen: 91 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó