Jövő héten benyújtjuk az Országgyűlésnek a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot

„A hír szent, a vélemény szabad”.


„A hír szent, a vélemény szabad”.


Az Aldi kínálatában a saját márkás termékek aránya továbbra is mintegy 90 százalék marad, a friss áruk zömét pedig magyar beszállítóktól szerzik be – ismertette az ügyvezető igazgató.


Hiába vádaskodik és hárít a Tisza Párt, szakértőinek és politikusainak elszólásai világossá tették: a nyugdíjasok is rosszul járnának egy kormányváltással.


Közel „kormányváltásnyi” átalakítást igényel a jelenlegi kormánystruktúra.


Miután elismerte, nem minden célkitűzésük teljesült...


A Fidesz az egyetlen olyan politikai közösség, amely az Alföld fejlesztését fontosnak tartotta az elmúlt harminc évben – mutatott rá a miniszter.


Nagy átalakítás a láthatáron: Von der Leyen központosítaná az EU költségvetési irányítását.


A Fidesz azután is kétharmadot kapott, hogy államosította a kórházakat, a közoktatást és a tankönyvkiadást. Ha ezek egyike sem rengette meg a hatalmat, akkor miért kell félni a strukturális reformoktól?


Kérdés, hogy mennyire tetszik majd a szurkolóknak.


Annak ellenére, hogy a lengyel bíróság elutasította a lengyel közmédia új testületeinek nyilvántartásba vételét, az Európai Bizottság még mindig kiáll az új lengyel elnök intézkedései mellett, mert a közmédiában évek óta reformokat kér.


A hideg ellenére is kitartottak a résztvevők.








