Amnesty International Magyarország

Soros sorosozás
2017. június 30. 12:22
Németh Szilád szerint a „Soros-szervezetek” olyan hálózatot hoztak létre, mint Olaszországban a Cosa Nostra. A Fidesz alelnöke szerint a Soros által fizetett „álcivilek” a magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják azzal, hogy a civiltörvénnyel szembeni ellenállásra buzdítanak.
2017. június 27. 11:15
A döntés nem volt könnyű, a jelenlegi helyzetben nincs jó vagy rossz választás. Minden civil szervezet más és más, ezért a saját egyéni útját kell követnie.
2017. május 18. 09:26
Híres emberek készítettek támogatóvideót a civilek számára az Amnesty International Magyarország felkérésére a Civilizáció 2017 kampány keretében.
Mandiner.vállalkozás
2017. április 30. 10:35
Ilyen még nem volt Magyarországon: három régi barát, Alvégi Lóci, Káldi Márton és Ádám István megalapította a SHARE-t, amely gyakorlatilag automatizálja a jó cselekedeteket: aki ezt a kézműves pilsenit, vagy alkoholmentes citromos barna verzióját választja, rögtön hozzá is járul valamilyen jótékony célhoz. A sör árának egy része ugyanis civil szervezetekhez kerül, tehát csak inni kell az adakozáshoz. A kezdeményezés mögé már beállt Kovács Patrícia színésznő, az Amnesty International Magyarország és Kovács Kokó István is, ráadásul a SHARE lesz idén a Bánkitó Fesztivál hivatalos söre. Interjú.
2017. március 26. 12:56
Se legitimációjuk, se társadalmi támogatottságuk nincs ezeknek a kotnyeles gyülekezeteknek. Kéretlen prókátor valamennyi. Csak jönnek, nyüzsögnek, háborognak.
Mandiner.migráció
Egyelőre tényleg csak vicc
2017. január 25. 08:12
A civil jogvédők egymás közt rendszeresen poénkodnak azon, hogy bárcsak jól fizetné őket Soros György. A kormány vagyonnyilatkozatos ötleteire pedig azt mondják: boldog lenne az a társadalom, ahol minden olyan átlátható lenne, mint az ő gazdálkodásuk. Iván Júlia a Mandinernek elárulta, mennyit keres, de kikérdeztük migrációról, terrorizmusról és a külhoni magyarok jogvédelméről is. Nagyinterjúnk az Amnesty International Magyarország ideiglenes igazgatójával és emberi jogi szakértőjével.
2016. szeptember 28. 07:08
Ha majd egyszer eljön az idő, és lajstromba vesszük a Fidesz kormányzásának történelmi bűneit, akkor az első helyek egyikén szerepelnie kell a lelkekben véghezvitt pusztításnak.
Mandiner.migráció
2016. szeptember 20. 17:26
Vezetője szerint mindössze tájékoztat az Amnesty International Magyarország a kampányban, amellyel a Fidelitas szerint „hadjáratot” folytatnak a kvótareferendum ellen. Jenei Orsoly elmondta: csak hiteles és ellenőrzött forrásokból származó információkat tesznek közzé, amelyek alapján mindenki eldöntheti, hogy mit csinál október 2-án.
2016. július 27. 11:41
A TASZ jogvédőinek ingerküszöbét minden jel szerint nem lépte át sem a nizzai-, sem az utóbbi egy hét során elkövetett négy németországi támadás.
Mandiner.migráció
2016. március 11. 14:37
Az Amnesty International magyarországi igazgatója levelében arra kérte a miniszterelnököt: tegye egyértelművé, hogy Magyarország nem támogatja az alkut, és hazánk tiszteletben tartva nemzetközi kötelezettségeit, nem vesz részt az emberi jogok durva megsértésében.
Mandiner.média
2015. november 23. 11:52
Kérdéses, miért áll neki egy szerkesztőség pár tagja kikukázni civil szervezetek, újságírók két hónappal ezelőtti nyilatkozatait, egy olyan helyzetben, ahol bizonyosan ők is írtak le olyasmiket, amiket már talán nem gondolnak úgy, hiszen egy politikailag gyorsan változó képlékeny helyzetről van szó.
2015. október 23. 14:31
Az Amnesty International Magyarország jogvédő szervezetnek '56-ról a jelenlegi migrációs hullám jut az eszébe. „1956-ban 200 ezer magyar menekült külföldre, 2015-ben Magyarország hátat fordít a menekülteknek” – írják.
2015. július 2. 13:56
Az EU-ba vezető menekült útvonalak kerülnek veszélybe, ha Magyarország meghatározza a „biztonságos” tranzitállamok listáját. Közlemény.
2015. június 22. 09:26
Hullazsákokba feküdtek az Amnesty International munkatársai a Kossuth téren, hogy így hívják fel a figyelmet a menekültek helyzetére.
2015. június 22. 08:54
Én meg azt javasoltam nekik, hogy nézzenek körül. És ne a huszonöt emeletes kék üvegből beszéljenek, háromszáz kilométerről.
2014. szeptember 10. 17:57
Az Amnesty International Magyarország arra szólította fel a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az egyesülés és a szólásszabadság jogát, a hatóságok pedig ne zaklassák a civil szervezeteket razziákkal.
Norvég Alap vs Magyar kormány
2014. június 17. 20:48
Az Amnesty International Magyarország szerint a magyar kormány megpróbálja elhallgattatni civil szervezetek egy részét, amivel korlátozza a sajtó és egyesülési szabadság jogát. A szervezet felszólította a kormányt, hogy hagyjon fel a civilek célkeresztbe állításával.
2013. szeptember 3. 21:57
A szexuális kisebbségeket diszkrimináló oroszországi törvények visszavonását követelték mintegy százan – emberjogi és melegjogi aktivisták, illetve szimpatizánsaik – az Oroszországi Föderáció Nagykövetsége előtt kedden Budapesten.

összesen: 24 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó