Altusz Kristóf

Maradnak
2017. május 30. 13:50
A következő akadémiai évben minden tevékenységét Magyarországon fogja végezni a CEU – jelentette be Michael Ignatieff, az egyetem rektora. A CEU üdvözli, hogy múlt pénteken egyeztetett egymással Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott és New York állam vezetése. Enyedi Zsolt rektorhelyettes arról beszélt: az elmúlt hetek eseményei még inkább tudatosították bennük, hogy kötelezettségeik vannak a várossal és az országgal szemben. Maradniuk kell, ameddig csak lehet.
Lex CEU
2017. május 18. 09:59
Mindössze másfél óráig tartott a megbeszélés, és inkább a döntési felhatalmazás nélküli bürokraták voltak azok, akik kérdezgettek az egyetemről, a CEU kérdéseire viszont legtöbbször a „nem tudjuk” volt a válasz. Azt sem derült ki, hogy lesz-e folytatása az egyeztetésnek – mondta el a Magyar Nemzet kérdésére Enyedi Zsolt rektorhelyettes.
2017. április 22. 13:21
Egyelőre csak Thaiföld és Malajzia budapesti nagykövetségével vette fel a kapcsolatot Altusz Kristóf, akinek miniszterelnöki megbízottként az a feladata, hogy a lex CEU kapcsán tárgyaljon a Magyarországon működő külföldi egyetemekről. Az amerikai hatóságokat és a CEU-t továbbra sem kereste meg Altusz, akiről a CEU rektorhelyettese korábban azt mondta a Mandinernek: kamumegbízottnak tűnik.
Enyedi Zsolt
2017. április 14. 09:44
Sosem beszélt még Soros Györggyel a CEU rektorhelyettese, aki örvendetesnek tartja, hogy az egyetem ügyében sikerült meghaladni a bal-jobb szembenállást. Enyedi Zsolt szerint túl van dimenzionálva a gender-szak a CEU-n, Soros pedig nem szól bele, mit tanítsanak, de még csak repülőjegyet sem vesz az oktatóknak. Nagyinterjúnkban azt is elmondja: élete kudarca lenne, ha el kellene költözniük Budapestről.
Lex CEU
2017. április 11. 19:44
Az oktatási államtitkár Brüsszelben magyarázta a lex CEU-t az Európai Bizottság első alelnökének, majd utána az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt: nem kerül veszélybe sem a Közép-európai Egyetem, sem a CEU működése még akkor sem, ha utóbbi nem tudná teljesíteni az új törvény feltételeit, de ő maga nagyon nagy esélyt lát arra, hogy a CEU a jelenlegihez hasonló formában működjön a jövőben is Budapesten.
„Hamis állítások”
2017. április 4. 18:34
A külügyminisztérium szerint minden olyan állítás hamis, ami szerint a lex CEU nem arra irányul, hogy Magyarországon minden felsőoktatási intézmény betartsa a törvényeket, ezért szerdára bekérették az amerikai és a német nagykövetség ideiglenes ügyvivőit.