
államfő

A román államfő egy éve: a szélsőjobbosok megfékezőjeként indult, most viszont nagy a baj

A kampányban sokan reformelnököt láttak Nicușor Danban, ám az első év azt is megmutatta, hogy a közvetlenül választott román államfő erős legitimitása korlátozott alkotmányos eszköztárral párosul.

„El a kezekkel a köztársasági elnöktől!” – kiállt a Fidesz Sulyok Tamás mellett

Diktatórikus viszonyokra figyelmeztetett Gulyás Gergely Magyar Péter fenyegetései kapcsán.

Megelégelte a köztársasági elnök a folyamatos támadásokat, a Velencei Bizottsághoz fordult

Sulyok Tamás úgy fogalmazott, aggasztónak tartja, ha bárki az alkotmányos követelményekre nem mérceként, hanem a törvényhozás kiiktatandó akadályaként tekint.

Itt válik élővé a nemzet egysége – Csíksomlyóból üzent az államfő (VIDEÓ)

Sulyok Tamás szerint minden magyar számára különleges üzenettel bír a csíksomlyói búcsú.

Sulyok Tamás továbbra sem érti: a köztársasági elnöki pozíció politikai tartalommal is bír

Politika az is, amikor van véleményem, amikor bizonyos értékek mellett kiállok.

Volt alkotmánybíró Magyar Péterről: „Amit az államfővel szemben tesz, az politikai huliganizmus” (VIDEÓ)

Pokol Béla szerint a frissen megválasztott kormányfőnél még tart a kampány, és Európában is egyedülálló, ahogy a köztársasági elnökkel bánik.

Újabb csúcstalálkozó Pekingben: Trump után Putyin is Kínába látogat

Vlagyimir Putyin a kétoldalú kapcsolatokról, a legfontosabb nemzetközi és regionális kérdésekről tárgyal majd vendéglátójával.

Elismerte az MTI: levágták Sulyok Tamás államfőt a fotókról

Már csak az a kérdés, hogy kinek a kérésére módosították a publikált képeket.

Ez az 1990 óta eltelt időszak egyik legsúlyosabb sajtószabadságot érintő botránya

Három nappal az új miniszterelnök beiktatása után máris ízelítőt kapott az ország a Magyar Péter-féle közmédia működéséről!

Az államfő számára csak rossz és rosszabb kimenetek lehetségesek

Orbán Viktor hiányában Sulyok vált alkalmassá arra, hogy könnyen eltalálható céltábla legyen.

A jogtudós szerint Magyar Péter esküképtelen – váratlan javaslat került Sulyok Tamás asztalára

Pokol Béla azt javasolta Sulyok Tamás államfőnek, hogy Magyar belátható alkotmánysértéseire tekintettel vonja vissza szándéknyilatkozatát, és kérje meg a Tisza Párt vezetőségét, hogy jelöljenek meg egy másik személyt miniszterelnöknek.

Még meg sem választották Magyar Pétert, máris elkövethetett egy hatalmas hibát

Magyar Péter lehet az első miniszterelnök, aki már jelölti pozícióban alkotmánysértést követett el, mivel példátlan módon politikai offenzívát indított a köztársasági elnök ellen. Azonban Sulyok Tamásnak megvannak az eszközei, hogy megvédje magát az alkotmánysértő támadástól.


Fel kell vennie a kesztyűt Zelenszkijnek: ukrán világbajnok sportoló pályázik a helyére

Olekszandr Uszik bejelentkezett.

Még a karácsonyi üzenetében is Ukrajnáról beszélt a német államfő: a szolidaritást hangsúlyozta az ünnepek alatt

Steinmeier elmondta, bár az emberek karácsonykor leginkább családi kötelékeiket és barátságaikat ápolják, a támogatás és a szolidaritás, „nem csupán a földrajzilag közel lévőknek jár”.

Kiborulhatnak a balosok: átment az államfőt védő törvénymódosítás

Megszavazta szerdán az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amelyet az elmúlt napokban folyamatosan támadtak baloldalról, közben szakértők szerint is csak egy joghézagot iktatott ki.

Drónok jelentek meg Zelenszkij elnök útvonalán – nem sokon múlott a tragédia

A drónok pontosan ott és akkor jelentek meg, ahol és amikor az eredeti menetrend alapján az ukrán elnök repülőgépe áthaladt volna.

Macron szigorítaná a mobilhasználatot a francia középiskolákban

Az oktatási tárca célja, hogy a 2027-es tanévtől teljesen mobilmentes övezetté tegyenek valamennyi francia iskolát.

Erre vártunk: a lengyel elnök kimondta, újraaktiválná a V4 csoportot

„Nyugat-Európa az utóbbi időben túl sok hibát követett el ahhoz, hogy közömbösek maradhassunk ezekkel szemben” – jelentette ki Karol Nawrocki.
