Vajak és fejek

2010. február 01. 09:41

Az igazi baloldal maga Orbán Viktor.

2010. február 01. 09:41
„A jó Fidesz persze sok pénzt is kér, árok ide vagy oda, most jön föl a nemzet a mély árokból, lássuk, hol a zsozsó. Olvassuk is, ez nem sajtócsalás, hogy adnak is neki százmillió számra, tekintve, hogy rá vannak szorulva. Jó ez a dugipénz, kesben és piárban egyaránt: elmondhatom, mennyire szeretnek, de hogy mennyire szeretnek, úgyse mondom meg.

A láthatatlanság különben azért jó, mert ha én beszélek, nem rólam beszélnek. Ha például Szíjjártó Péter, a csak laza félprofilból látható, így-úgy frissen borotvált, szabatos és tárgyilagos közközlő (előbb-utóbb rendőrkapitány lesz belőle abban a roma faluban, ahol még a kopaszok is megértik) azt tanácsolja nekünk, hogy Bokros (a „bolsi”) „rendezze le” (így mondta magyarul) a miniszterelnök-jelölti vitát valaki mással. Rendezze le, mondja fidesznyelven, vagyis vitassa meg. De hát semmiképpen sem Orbán Viktorral. Nem O. Viktorral, akinek a nevét sajnos nem lehet eléggé nagy kezdőbetűkkel leírni, nagyobb kezdőbetűvel kimondani pedig még sokkal nehezebb, ehhez még a saját lapok betűi is kicsik.

Szíjjártó főigazgató eközben, hirtelenjében még azt is találta mondani, hogy döntse el végre a Bokros Mesterházyval, melyikük is a baloldal igazi jelöltje?

Ebben nem a tényállás, nem is a vita, nem a párbeszéd a kérdés, hanem a föltett állítás. Sz. szerint ugyanis Bokros eleve a vesztes baloldal, Mesterházy fiú amúgy nemkülönben. Ezt a nehéz dolgot kéne nekik ketten megbeszélniük, miközben az igazi baloldal maga Orbán Viktor.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalhana
2010. február 01. 15:49
Az mindenesetre bíztató, hogy a baloldaliság olyan szégyellnivaló lett, hogy még a baloldal is inkább a jobboldalt hozza vele hírbe.
zsanett-kúnrum
2010. február 01. 14:21
most Cs. ellen jót tenne egy kis személyeskedés, olyan körmönfont konzervatívan, hogy-e mondjuk-e, hogy-e, dugja-e, vagy-e csak-e hüje-e, vagyis én is szokom ugrálni oszt sohasem érem fel az asztalt
nyg
2010. február 01. 12:59
Én elhiszem, hogy ez a síkhülye Csapody azt sem tudja, melyik oldalon áll a pártja, mert Somogyiék nem mondták meg neki.
de ki az a Gyurcsányi?
2010. február 01. 12:10
Kérem TELJESEN IGAZA VAN Csapodynak meg Askeladdennnek is. Az MDF NEM baloldali - ahogy az MSZP SEM BALOLDALI. Na lapozzunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!