Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tízperces tapsot kapott Angela Merkel utolsó pártelnöki beszéde

2018. december 07. 14:06

A német kancellár hangsúlyozta, hogy a CDU már nem az a párt, amelynek irányítását több mint 18 éve átvette, „és ez így van jól".

2018. december 07. 14:06

Egységre és összefogásra szólította fel a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) utolsó pártelnöki beszédében Angela Merkel pénteken Hamburgban a CDU tisztújító kongresszusán. Hangsúlyozta, hogy a CDU a vezetése alatt megváltozott, már nem az a párt, amelynek irányítását több mint 18 éve átvette, „és ez így van jól".

Megosztott társadalom

A CDU a politikai közép „egyetlen néppártja”, és az a feladata, hogy összefogja „Németországot, Európát, az idős és a fiatal nemzedéket, Keletet és Nyugatot, az erősebbeket és a gyengébbeket, várost és vidéket, a helyieket és a migránsokat” – mondta Angela Merkel.

Rámutatott, hogy a CDU a második világháború utáni Németország 70 évéből 50-et kormányon töltött, fél évszázadon keresztül CDU-s politikus volt Németország kancellárja. Ez azért sikerült, mert a párt mindig az értékei alapján politizált, de nyitott volt, és megértette, hogy „mindig érdemes lehet a mások szemével is nézni a világot” – fogalmazott.

Felidézte, hogy amióta 2000. április 10-én először megválasztották elnöknek, a CDU a szövetségi parlamenti, a tartományi törvényhozási és az európai parlamenti választásokat együttvéve 72 alkalommal folytatott választási kampányt.

Ezek a küzdelmek megmutatták, hogy a CDU nehéz helyzetben is sikeres lehet, ha egységes, de „az utóbbi években azt is keserűen megtapasztaltuk, hogy hova vezetnek a véget nem érő viták” a CDU-ban, illetve a CDU és bajor testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) között – húzta alá Angela Merkel.

A párt előtt álló feladatokat sorolva kiemelte, hogy megosztottá vált a német társadalom, így „túl gyakran csak a legradikálisabb és leginkább üvöltő hangokat hallják meg”. Kihívás a társadalom öregedése is, amely „teljesen új megpróbáltatásoknak teszi ki a szociális rendszereket”, és a „technológiai fejlődés, amely az orvostudománytól a közlekedésen át az energetikáig sok esélyt kínál, de kérdéseket is felvet az emberi méltósággal kapcsolatban, például az algoritmusoktól való függőség vagy a génkutatás ügyében”.

Egész társadalmakat destabilizáló fake news

Kihívás a világgazdasági erőviszonyok átalakulása, amelynek során „régiók felemelkednek, és sok területen már le is hagytak minket”, és kihívást jelent „az elfordulás a multilateralizmustól”, a nemzetközi kapcsolatok kölcsönösen előnyős megállapodásokon alapuló formálásától, ami a többi között kereskedelmi háborúkkal fenyeget.

A CDU-nak és egész Európának „nagy próbatétel”, hogy „a háború, az erőszak, a terror, az éhínség és a kilátástalanság miatt a második világháború óta a legtöbb ember menekül el a hazájából” – mondta Angela Merkel. Kihívás a „hibrid hadviselés” és az „egész társadalmakat destabilizáló fake news” – álhírterjesztés, félrevezetés – is, mint ahogy az Európai Unió jövője, a  brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) és a bolygó ökológiai rendszerét „az összeomlás szélére” sodró éghajlatváltozás.

A CDU-nak ebben a helyzetben is helyt kell állnia, „ismét be kell bizonyítanunk, hogy határozottan megvédjük életformánkat, liberális értékeinket és érdekeinket, belül és kívül egyaránt” – mondta Angela Merkel tízperces tapssal fogadott búcsúbeszédében, amelyben kiemelte, hogy öröm és megtiszteltetés volt számára a párt vezetése, és a következő években kormányfőként kíván hozzájárulni kihívások megválaszolásához.

A CDU 31. kongresszusa rendkívüli érdeklődés mellett kezdődött, a kétnapos rendezvényre 1700 újságíró regisztrálta magát, és ezernél is több vendéget hívtak meg. A tanácskozáson tisztújítást tartanak, a párt új elnökét még pénteken megválasztja az 1001 küldött.  

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takita
2018. december 08. 20:02
Vajon hányas glória illik Merkel fejére? Azonnal tessék megrendelni. Nehogy már jutalmtalan maradjon, hogy olyan zsákutcába vitte Németországot,amiből nincs kiút.
istvánkeve
2018. december 08. 12:15
Moldova "Elátkozott hivatalának" a szelleme lebegett a csarnok felett! Micsoda színjáték!
TésT
2018. december 07. 17:54
"Kedves Sertések szavazzatok a Böllérre!" (BL)
luisbathhelena
2018. december 07. 16:50
A "NEUN MINUTEN APPLAUS"-t melyik nyelvzseni fordította 10 PERCES TAPSnak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!