Beperli a médiatanácsot a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány miatt az MSZP

2018. december 06. 13:04

Mulasztás miatt perel az MSZP, úgy vélik, ha Áder János nem szólal meg az ügyben, akkor a köztársasági elnök nem a nemzet, hanem csak a „fideszes pártmédia” egységét testesíti meg.

2018. december 06. 13:04

Az MSZP mulasztás miatt beperli a médiatanácsot, mert az nem lépett fel az ellen, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány irányítást szerezzen az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó felett. A szocialisták budapesti alelnöke egy csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy azóta a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a fúziót, amit így sem a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH), sem a Médiatanácsnak nem kell vizsgálnia.

Őrsi Gergely azonban azt mondta, hogy véleményük szerint a bíróságnak joga van arra kötelezni a médiatanácsot, hogy vizsgálja ki az esetet. A nemzetstratégiai érdek a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata alól kivonhatja a fúziót, de ez nem vonatkozik a médiatanácsra – fogalmazott.  A politikus azt is kijelentette, hogy amennyiben Áder János nem szólal meg az ügyben, akkor a köztársasági elnök az MSZP szerint nem a nemzet, hanem csak a „fideszes pártmédia” egységét testesíti meg.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az „orbáni média maffia” nem csak a demokratikus jó érzést, de Európai Unió alapszerződését, az EU alapjogi chartáját, valamint az állami finanszírozásokra vonatkozó uniós rendeleteket is sérti. A politikus bejelentette, hogy emiatt panasszal fordul az uniós versenyjogi biztoshoz, az Európai Parlament gazdasági és monetáris bizottságához (ECON) , valamint az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottságához (IMCO).

(MTI)

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2018. december 06. 17:03
Majd ha elveszíti többségét a parlamentben és erővel tovább kormányoz, nos akkor illegitim lesz! De amíg többsége van ez nem forduhat elő!!
BandiMandi
2018. december 06. 14:36
Idézet az NT nyomán: „A cikkben megemlítik az új alapítvány egyik vezető tisztviselője, Szánthó Miklós arcpirítóan cinikus nyilatkozatát arról, hogy a céljuk csupán a médiaegyensúly megteremtése volt. >>Érdekes, hogy egyensúlyt említ, mert jelenleg ötszáznál is több kormánypárti médium működik Magyarországon, ahol 2015-ben még csak 31 ilyen volt
fakocka
2018. december 06. 14:30
Csak remélni merem, hogy van még igazi jobboldali konzervatív akinek az ilyen disznóságok szintén kiveri a biztosítékot.
puszika
2018. december 06. 14:11
Köszi elvtársak! Ennél nagyobb lépést nem tehettetek az újabb még rosszabb közvélemény kutatási adatok produkálására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!