Összehangolt rajtaütések kezdődtek több európai országban a calabriai maffia ellen

2018. december 05. 09:18

A Der Spiegel szerint a rajtaütéseket több évig tartó nemzetközi nyomozás előzte meg, amely pénzmosással és kokainkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményekre irányul.

2018. december 05. 09:18

Nagyszabású razzia kezdődött szerda reggel több európai országban az olasz maffia calabriai ága, a hírhedt 'Ndrangheta ellen, a művelet központja a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány. A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) tájékoztatása szerint Németország és Olaszország mellett Belgiumban és Hollandiában is házkutatások kezdődtek kora reggel, és őrizetbe vettek feltételezett 'Ndrangheta-tagokat. 

A műveletet az Európai Unió igazságügyi koordinációs szerve, az Eurojust hangolja össze, és a hágai központú szervezet közöl majd részletes adatokat róla – áll a BKA közleményében.

Német sajtóértesülések szerint az akció Spanyolországot és a dél-amerikai térséget is érinti. A Der Spiegel című hírmagazin szerint a rajtaütéseket több évig tartó nemzetközi nyomozás előzte meg, amely pénzmosással és kokainkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményekre irányul. Ez az 1951 óta működő BKA legnagyobb szabású ügye.

Az 'Ndrangheta jelenléte Európában (Forrás: ResearchGate)

A németországi rajtaütésekre a BKA 240 munkatársát és a szövetségi rendőrség 200 emberét, köztük terrorelhárító egységeket mozgósítottak, munkájukat és az érintett tartományok több száz rendőre támogatja. 

Az eljárás 47 gyanúsított ellen irányul, jelentős részük évtizedek óta Németországban él, vendéglőket és egyéb vállalkozásokat működtet. A hatóságok több mint 65 helyszínen – irodákban, lakásokban, vendéglőkben – tartanak házkutatást, és húsznál is több elfogatóparancsot igyekeznek végrehajtani. A Der Spiegel szerint az eljárás összefügg két klán, a Pelle-Vottari és a Nirta-Strangio viszályával, amelynek részeként 2007-ben agyonlőttek hat olasz állampolgárt az észak-rajna-vesztfáliai Duisburgban.

A 'Ndrangheta az utóbbi években Olaszország legerősebb bűnszervezete lett, meghatározó szerepe van a nemzetközi kokainkereskedelemben.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vendelin
2018. december 05. 10:00
A térkép szerint a szervezet Magyarországon is jelen van. Olaszországban viszont nincs...
kispufi
2018. december 05. 09:44
na ezt tudja meg a szőröstalpú korrupcióügyészség, a maradék székely polgármesterről is kideríti, hogy valójában szicíliai keresztapa.
KannibálTatárÚr
2018. december 05. 09:42
A brüsszeli maffia ellen fontosabb lenne fellépni.
Természetes Orbánizmus
2018. december 05. 09:23
Olasz maffia Németországba Belgiumba Hollandiába? Ez a brüsszeli idióták nélkül nem valósulhatott volna meg a szabadságokkal visszaélés amely ezt lehetővé teszi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!