Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tájékoztató

2018. december 04. 15:07

Van tíz olyan programpontunk, amelyek felmondják a politikai osztály ártalmas döntéseit.

2018. december 04. 15:07
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

„Álljon itt egy rövid tájékoztatás a kampány státuszáról azoknak, akiket érdekel, hogy miként állunk vállalt küldetésünkkel.

• A kampánycsapatba a mai napig százötven fő jelentkezett, amely szám messze meghaladta a várakozásunkat.

• A programalkotás a terv szerint halad. Egyrészt készül egy stratégiai program, amely az ideáinkból indul ki, és arra ad válaszokat, hogy miként szervezné egy huszonegyedik századi városvezetés a budapestiek életét. Másrészt készül egy gyakorlati cselekvési terv, mely a főváros szűkös mozgásteréből indul ki, Orbán Viktor ugyanis Budapest jogkörét és forrásait egyaránt megfelezte.

• Már most van tíz olyan programpontunk, amelyek felmondják a politikai osztály ártalmas döntéseit – ha akár csak részben is megvalósulnak, máris élhetőbb Budapestet eredményeznek. Ezeket a széles közvéleményt is érdeklő témákat a következő tíz hónapra osztjuk be, hogy kampányunk pozitív jellegét valamelyest megőrizzük.

• Úgy tudom, az LMP-ben sokan támogatják a jelöltségemet, és megfontolják támogatásomat a főpolgármesteri székért – ez már akkor is megtisztelő, ha végül mást választanak. Úgy tudom, a Jobbik tagságában és vezetésében is komolyan felmerült a nevem. Sejtelmem sincs, mekkora a lehetősége, hogy mellettem döntsenek, de jó erről hallani. Inspiráló, hogy mennyi momentumos támogat, és vesz részt a kampányomban annak ellenére, hogy a Momentum Mozgalom elnöksége többszöri kérésem ellenére sem hajlandó leülni velem egy asztalhoz. Én mindenesetre megpróbálom majd meggyőzni e pártok vezetőit és választóit arról, hogy a program jó, a jelölt pedig bár messze nem tökéletes, magasan veri a hazai politika átlagát.

• Karácsony előtt szervezünk egy adakozási rendezvényt a hajléktalanoknak, amely alkalommal szeretném elmondani, hogy megválasztásom esetén mit tekintek majd feladatomnak az utcán élő emberekkel kapcsolatban.

• Az MSZP egy hónap elteltével küldött anyagot az előválasztásról. Ez sok egyéb mellett annak a mitikus nyilatkozatnak a szövegét sem tartalmazza, amely a szocialisták szerint majd elriasztja a fideszes trollokat. Tanácsadóim többsége azt mondja, hogy fel kell állni az asztaltól, ki kell szállni ebből a hitvány komédiából. Karácsony Gergelyben ugyanakkor látok bizonyos szándékot arra, hogy az előválasztás korrekt feltételekkel megvalósuljon, és amíg akár csak elméleti esélye van annak, hogy az internetdemokrácia első hazai precedense megszülessen, folytatom az egyeztetést.

• Jellemző, hogy a sétálóövezettel kapcsolatos elképzeléseimet senki sem vitatja – holott indulásom bejelentése előtt e téren számítottam a legtöbb támadásra –, sőt: Tarlós István gyorsan be is emelte a tervei közé. Így kommunikációnk fő csapásiránya a közeljövőben az lesz, hogy mit jelent majd egyetlen programpontom, a Sétáló Budapest koncepciója a város egészének, miként alakul át a fővárosi élet minősége, ha a körülményeket az emberek, és nem az autók igényeire szabjuk, s hogyan következik valamennyi Budapestet érintő szándékunk ebből a szemléletből.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2018. december 05. 14:29
Robi! Te jobb vagy, mint a Vona...Vagy még annál sem...
IV. Fawkes
2018. december 05. 06:05
Nna, már királyi többesben említi magát, gyógyíthatatlan.
Berendel
2018. december 05. 02:51
Én is az autók pártján vagyok. Nem szeretek gyalogolni. Túl súlyos vagyok hozzá és a vérnyomásom miatt sem ajánlatos.
Mutimi
2018. december 04. 21:19
"Van tíz olyan programpontunk, amelyek felmondják a politikai osztály ártalmas döntéseit." Robi, tanulj meg magyarul!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!