Ezekről a témákról fog tárgyalni Trump és Putyin

2018. november 29. 11:56

A stratégiai stabilitásról, a kétoldalú kapcsolatokról és a regionális konfliktusokról kíván tárgyalni az amerikai és orosz elnök – közölte a Kreml.

2018. november 29. 11:56

A stratégiai stabilitásról, a kétoldalú kapcsolatokról és a regionális konfliktusokról kíván tárgyalni amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal Vlagyimir Putyin orosz elnök kettejük szombaton tartandó Buenos Aires-i találkozóján.

Ezt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön Moszkvában jelentette be újságíróknak. Mint mondta, Putyin elsősorban a kétoldalú viszonyról szeretne eszmecserét folytatni Trumppal. Úgy vélekedett, hogy a feleknek nem minden kérdésben kell megegyezni, de kommunikálni kötelező egymással, ami az egész világ érdekében áll.

Peszkov elmondta, hogy Putyin és Trump a G20-csoport argentínai csúcstalálkozójának alkalmából ül le külön tárgyalni, szombaton helyi idő szerint dél körül, a harmadik munkatanácskozás előtt, ezért az időkeretek „meglehetősen kemények” lesznek. A szóvivő elmondta, hogy orosz elképzelés szerint indításként a két elnök négyszemközti megbeszélést tart majd, azután pedig a delegációk tagjainak bevonásával megkezdődnek a kétoldalú hivatalos tárgyalások, amelyek mintegy egyórásak lesznek. 

A találkozó megtartásával kapcsolatban kételyek merültek fel, mert Trump a Kercsi-szorosban történt vasárnapi orosz-ukrán tengeri incidens nyomán kijelentette: még nem döntötte el, hogy találkozzon-e Putyinnal Buenos Airesben. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „nem szeretem ezt az agressziót, egyáltalán nem akarok ilyen agressziót”. 

Jurij Usakov, az orosz elnök külügyi tanácsadója szerda este azt mondta, hogy a találkozót alaposan előkészítették, és hogy a megbeszélendő témák köre teljes egészében a két vezető döntésétől függ.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mo ching
2018. november 29. 14:18
Sorosenkó mindent megtesz az oroszok démonizálása érdekében. De ki állhat a háttérben?
flesh ripper
2018. november 29. 12:48
Meg kell egyezni. Az USA-nak tiszteletben kell tartania az orosz érdekszférát (pl. Bukrajna, stb. orosz ellenőrzését), az oroszok se avatkozzanak be Mexikóban és ne létesítsenek katonai támaszpontokat Kanadában, miként az amerikaiak se telepítsenek atomtölteteket Oláhorszában. Végre, a két világhatalom tegyen igazságot: Kárpátalját vissza!
falusi
2018. november 29. 12:37
Talán könnyebben zöldágra vergődnének, ha meghívnák a magyar miniszterelnököt is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!