Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Magyarországot nacionalisták, Romániát viszont bűnözők vezetik

2018. november 13. 11:00

Magyarországon és Lengyelországban jobboldali, nacionalista pártok vannak, melyek megnyerték a választásokat, de nálunk egy bűnözői csoporttal van dolgunk, mely uralma alá hajtotta a román államot. Interjú.

2018. november 13. 11:00
Lucian Boia
Főtér, Ziare

„Konzerválódtak az 1918-as különbségek, amikor Erdély amúgy is némi előnnyel indult.

Most kihangsúlyozódtak és nem annyira Erdély virágzásáról beszélünk, mint inkább Moldva hanyatlásáról. Számomra ez megdöbbentő.

Ön nem mondja meg, hogy miért jutottunk ide, miért maradt le annyira Moldva a többihez, különösen Erdélyhez képest.

Nehéz erre válaszolnom. Talán nem annyira Moldva van lemaradva, mint inkább Erdély jár nagyon elöl. Erdély, a helyzetéből fakadóan – mert itt egy földrajzi és geopolitikai ügyről is szó van – előnyben van, főleg egy olyan országban, ahol nem nagyon vannak autópályák. A határtól mondjuk Temesvárig, vagy akár Kolozsvárig nem annyira fontos az autópálya, de ha Közép-Európából el akarsz jutni Moldváig, akkor keresztül kell menned egész Erdélyen, át kell kelned a hegyeken, majd végig kell menned egy modern infrastruktúrával nem rendelkező Moldván. (...)

És nemcsak ők, nézze, most itt van Lengyelország, Magyarország helyzete, Romániáról is lesz határozat. Újra előtérbe kerül egy 90-es évekbeli törésvonal, Nyugat Kelettel szemben. Ez valóságos?

Ez létezik. A Nyugat az a modell, mely felé természetes módon haladunk, de olyan modell, mely bizonyos távolságra van Közép-Európa, és különösen Kelet-Európa valóságától.

Tehát Lengyelország, Magyarország, Románia szemszögéből nézve is létezik ez a távolság?

Románia esetében még hangsúlyosabb. Az is felmerül bennem, hogy nem súlyosabbak-e a dolgok Romániában. Nem figyeltem alaposabban a magyarországi és lengyelországi helyzetet, ott jobboldali, nacionalista pártok vannak, melyek megnyerték a választásokat, de nálunk egy bűnözői csoporttal van dolgunk, mely uralma alá hajtotta a román államot. Ezt súlyosabbnak tartom. Nem tudom, hogy Brüsszelben ezt miként fogják megítélni.

Európa nem adhat ideológiai választ a bukaresti gondokra.

Rátapintott a lényegre. Magyarországon és Lengyelországon ideológiai természetű kisiklások vannak. Nálunk büntetőjogi jellegűek.
Ez különbség, de az a remény is megvan, hogy nálunk könnyebben megoldható a dolog. Mert ami náluk történik, ha tényleg ideológiai motivációjú, akkor olyan dolgokról van szó, melyeknek bizonyos súlyuk van. Míg nálunk csak semmirekellőség van, hogy úgy mondjam. Ha sikerül megszabadulnunk ettől a semmirekellőségtől… mert nincsenek ideológiai jellegű akadályok, nem elvekről folyik most a vita Romániában, hanem arról van szó, hogy egyesek a bőrüket igyekeznek menteni. Nálunk a dolgok számomra súlyosabbaknak tűnnek, de ugyanakkor kevésbé súlyosabbaknak, mint Magyarországon és Lengyelországon.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2018. november 14. 06:59
'Románia' három ország volt és marad.
Akitlosz
2018. november 14. 02:06
"Magyarországot nacionalisták vezetik" Sajnos nem. Kereszténydemokraták, atlantisták.
gagardy
2018. november 13. 18:22
Át kellene értékelni a "nacionalista" és a nacionalizmus" szó értelmét. A régi felfogás úgy látszik megbukott. Miért baj az, ha valaki a saját nemzetét helyezi előnybe mások helyett? Csak jót akar nemzetének és magának. A sovinizmus - az egy más tészta!! Mások előnyéről a "mások" gondoskodjanak - akár nacionalista módon is. De van ugye, olyan is, hoyg szeresd felebarátodat - ez pedig örökérvényű marad az idők végezetéig. Hát, lássuk, "ki mit tud?"
rajgy
2018. november 13. 17:42
Itt is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!