Távozik a brit kormányból Jo Johnson, Boris Johnson öccse

2018. november 09. 18:37

Lemondott és új népszavazást követel Jo Johnson, Boris Johnson öccse, aki pénteken kijelentette: távozik a brit kormányból.

2018. november 09. 18:37

Távozott a brit kormányból pénteken Jo Johnson, Boris Johnson volt külügyminiszter öccse. Az ifjabb Johnson, aki bátyjával éles ellentétben Nagy-Britannia EU-tagsága mellett kampányolt a két évvel ezelőtti népszavazáson, lemondásával egy időben újabb referendumot követelt. A Downing Street azonnal visszautasította e követelést. Jo Johnson eddig a közlekedési minisztérium államtitkára, illetve az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős tárca londoni ügyekkel foglalkozó államtitkára volt.

Pénteki lemondását bejelentő levelében közölte: megítélése szerint azoknak a javaslatoknak, amelyekkel a kormány a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalásokon előállt, „semmi közük” a korábbi ígéretekhez, éppen ezért a demokratikus eljárás egy új népszavazás kiírása lenne arról, hogy a brit választók ilyen körülmények között is ki akarnak-e lépni az EU-ból.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!