Továbbra is hiszem, hogy a nyilvánosság erő

2018. november 07. 18:02

Igazából egy manager kéne, de nagyon.

2018. november 07. 18:02
Dévényi István
Facebook

„Szóval az a helyzet, hogy a mai Kötöttfogást és még kettőt tudunk felvenni, bár az utolsót pár tízezerrel ki kell pótolni, majd összedobjuk. Aztán passz.

(...)

Hirdetők – na, azok nincsenek. Pedig közönségünk van, a legutóbbi volt a legrosszabb adás, 40 ezer nézőnk volt, aminek persze meg van az oka, és le is vontam a tanulságot, de átlagosan 50-60 ezer körül vagyunk. Ami nem rossz, tudom, hiszen elég jól ismerem a kis hírtévék nézettségi adatait. 

És továbbra is hiszem, hogy a nyilvánosság erő. Hogy ha például valakit elővesznek azért, mert támogatta a műsort, akkor majd bemutatjuk, elmondjuk, kiállunk érte és mellette, és ha kell, a NAV vagy bármelyik másik politikai fegyverként használt hatóság székháza előtt vesszük fel a következő műsort. De bassza meg, sajtó- és szólásszabadság, demokrácia meg állítólag Európa van, a rohadt életbe már!

1989-óta úton-útfélen hallom, hogy a demokrata nem fél. Jó lenne most már hinni is ezt így 2018-ban.

Update: igazából egy manager kéne, de nagyon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2018. november 09. 07:23
...Az a baj, hogy telel van az az oldal tehetségekkkel,és kiszorítják egymást...Havas "tanárúr" kis Hont, stb...
kurbitalis
2018. november 08. 23:39
Nocsak? Már nincs Simicska, most már köllene egy másik menedzser?! Na, meg sorvezető is, Pityuka?
Óbor Dezső
2018. november 08. 15:48
......tanulság?.....igy járnak a köpönyegforgatók....
Zod
2018. november 08. 09:22
Az árulást sokan szeretik, az árulókat senki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!