Rippl-Rónai és Aba-Novák képei a BÁV aukcióján

2018. november 06. 14:37

Rippl-Rónai Kék ruhás lány virágos kalapban című képe mellett Aba-Novák Vilmos egyik utolsó portréját árverezi el a BÁV Budapesten.

2018. november 06. 14:37

Rippl-Rónai Kék ruhás lány virágos kalapban című képe mellett Aba-Novák Vilmos egyik utolsó portréját árverezi el a BÁV Budapesten a MOM Parkban, ahol a festmények mellett ékszerekre és különleges műtárgyakra is licitálhatnak az érdeklődők november 13-án és 14-én.

Varga Balázs kereskedelmi igazgató az árverést beharangozó keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az őszi aukció első napján ékszereket és ezüst műtárgyakat, a második napon festményeket és műtárgyakat, összesen közel 600 tételt árvereznek el. A BÁV idén is támogat alapítványokat. Az árverés jótékonysági tétele Medveczky Jenő Nő hegedűvel című akvarellje lesz, amelynek bevételét az Aukciósház a Csodalámpa Alapítvány kívánságteljesítő programjának ajánlja fel. A kép kikiáltási ára 60 ezer forint.

Tűzkő Péter műkereskedelmi üzletágvezető kiemelte: a mostani aukciós anyagban 160 festményt kínálnak eladásra. A kínálatából kiemelte Rippl-Rónai József Kék ruhás lány virágos kalapban című, 1910 körül készült, a művész kukoricás korszakából származó festményt, amelyre 60 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. 

A képet legelőször az 1930-as években a Posta Takarék Pénztárnál árverezték el – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a szakértők véleménye megoszlik abban, hogy melyik családtagot ábrázolja a festmény. A festményről 1943-ban készült első reprodukció Merengő nő címmel jelent meg és a művész francia feleségét, Lazarine Baudriont ábrázolja. Később már Ké kruhás nő megnevezéssel bukkant fel a festmény, idővel pedig Kék ruhás lány virágos kalapban lett a kép címe és a mai napig nem lehet tudni, hogy Lazarine-t vagy a házaspár fogadott lányát, Anellát ábrázolja-e.

Hangsúlyozta, hogy a festménykollekció a magyar festészettörténet szinte teljes palettáját felvonultatja. A történelmi fontosságú alkotások közül kiemelte Barabás Miklós Degenfeld Anna grófnőről készült biedermeier portréját, amely az 1836 és 1925 között élt arisztokrata nőt ábrázolja, kikiáltási ára pedig 22 millió forint. Másik kiemelkedő tétel 12 millió forintos kikiáltási árral Aba-Novák Miklós egyik utolsó olajképe, az 1930-ban készült Ebédelő cigány. 

A második világháború utáni anyagból az üzletágvezető felhívta a figyelmet Gyarmathy Tihamér Kisváros című 1953-ban készült alkotására, amely a magyar absztrakt festészet egyik meghatározó alkotása, kikiáltási ára pedig 2,8 millió forint. Mindezek mellett Molnár József egyik romantikus tájképére, Hincz Gyula és Markó Ferenc egy-egy alkotására is licitálhatnak az érdeklődők.

Nagy Tamás, az aukciós ház vezetője a műtárgykínálatból megemlítette a kevésbé ismert, jelentős magyar iparművész Sovánka István nagyméretű üvegvázáját, amelyet a francia szecessziós mesterek ihlettek. A műtárgy kikiáltási ára 360 ezer forint. Az aukciósház vezetője szerint ennek a vázának közgyűjteményben volna a helye méretét és bonyolult technikai kivitelezését tekintve. 

A műtárgykollekció anyagában különféle kardok, egy pallos és egy pisztoly mellett egy pazarul díszített 1803-as pesti empire szablya is szerepel, amelyet Fischer Lipót fegyverműves készített. Feltehetően a Magyar Királyi Testőrség egyenruhájának része volt az 1760 körül készült, gazdagon cizellált mentecsat, amelyet 2,4 millió forinttól kínálnak az érdeklődőknek.

A Zsolnay-tárgyak mellett gazdag magyar kerámia kollekciót is árverésre bocsátanak. Közülük Gorka Lívia Padlóvázája 180 ezer forinttól, míg Janáky Viktor Vitorláshal című modern kerámiája 50 ezer forinttól cserélhet gazdát.

Dembitzné Szalóki Magdolna ékszerszakértő elmondta, hogy idén 180 tételt kínálnak az érdeklődőnek. Az ékszernap legdrágább tétele egy 6,5 millió forinttól kínált smaragd nyakék, amelyet többek között egy tekintélyes méretű, többkarátos briliáns díszít. Árverésre bocsátanak egy kézzel készült tibeti arany ékszerdobozt, amely 3 millió forintért kelhet el. A tételek közül kiemelkedik még egy 1890 körül, Bécsben készült női cigaretta szelence, amely 2 millió forinttól cserélhet gazdát. Ritka múzeumi darab a 19. század elejéről való bécsi emlékgyűrű, amelyet 60 ezer forinttól kínálnak az érdeklődőknek. Az ékszerszakértő a kínálatból kiemelt még egy eredeti pillangószárnyakkal készült melltűt.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!