Októberi fogadalom

Jó lenne, ha már idejét múlná fogadalmam,
volna csak ősz ez az ősz, közömbös sebhely a seb,
inkább a hosszan tartó túlélésnek örülni,
mintsem az elfeledett áldozatot siratom,
még a továbbélésben is az győzött, ki megőszít,
fölmenti magát, hisz a múltja birája is ő,
míg korhű változata éled utódaiban,
kárvallottjaiból édesgeti cinkosait,
annak hisznek, ki reményeiket bitorolta,
most meg a vesztőhelyből édeni kertet igér,
ám én látom, ahogy kényszeredett mosolyából
fegyver villan, a tél elvetemült hidege,
hát akkor soha többé sehogyan soha semmit!
hiába hegedt be a seb, a gyalázat helye fáj.