Történész: 1956-ban a terror vezetett robbanáshoz

2018. október 21. 17:26

Galambos István szerint a forradalmat megelőző napokban már benne volt a levegőben a feszültség, maga a kommunista párt és a szovjet hadvezetés is várt egyfajta robbanást.

2018. október 21. 17:26

1956-ban vezetett robbanáshoz az a terror, amelyet 1945 után egyre inkább megtapasztalt a magyar társadalom – mondta Galambos István történész az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A feszültséget gerjesztő okok között említette a kuláküldözést, a padlásseprést, az emberek elhurcolását, a koholt vádak alapján történő ítéleteket, illetve a tömeges internálásokat. A forradalmat megelőző napokban már benne volt a levegőben a feszültség, maga a kommunista párt és a szovjet hadvezetés is várt egyfajta robbanást – fejtette ki.

Galambos István elmondta: Nagy Imre körül kialakult egy értelmiségi kör, akik változást szerettek volna, de 1956 nem a kommunista párt belügye volt. A vidék Magyarországa szintén változást szeretett volna, illetve voltak olyanok, akik nem a pártállam, a kommunista diktatúra keretei között képzelték el a változást – hangsúlyozta. A történész kiemelte: az újságok a kommunista hatalom kezében voltak, de a hírek a személyes kapcsolatokon keresztül mégis eljutottak vidékre, egyetemisták küldöttségei például felkerestek vidéki városokat, emellett nagy szerepük volt a közlekedésben dolgozóknak is.

A forradalom kirobbanása után vidéken is tüntetések voltak, megsemmisítették a kommunista hatalom jelképeit, a dolgozókról vezetett személyi adatlapokat, a begyűjtési íveket, a diktatúra különböző összeírásait. Közigazgatási funkciójú forradalmi tanácsokat, illetve forradalmi bizottságokat választottak, a rend fenntartására létrehozták a nemzetőrséget. A harmadik fontos forradalmi szervet a munkástanácsok jelentették, amelyek november 4-e után is folytatták a küzdelmet a munkások jogaiért – hangsúlyozta a történész.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illiberator
2018. október 22. 05:13
A történelem ismétli önmagát. A komcsik utódai, az MSZP és a vezető zsidó értelmiség nagy része, 2006-ban, ráadásul az 56-os fölkelés 50. évfordulóján, pontosan azt a forgatókönyvet vették elő, mint 50 évvel korábban. Többször is provokáltak. Először is, amikor az öszödi beszédet kiszivárogtatták, vagyis azt, hogy a választást szándékosan elcsalták. Előre kiszámolták a reakciót. Vért akartak, hogy ezáltal lecsőcselékezhessék az ellenzéket. Megindult a Tv Székház (56-ban a Rádió Székház) elleni ostrom. Gyurcsány személyes utasítására a néhány száz méterre ott állomásozó álig felfegyverzett több száz fős Tekes erő tétlenül várakozott, nem sietett az életveszélyben lévő tucatnyi fegyvertelen védő megsegítésére. A provokáció nem érte el célját. Ezért jött nem sokára a rendőrattak a békés tüntetők ellen. Azonosítószám nélküli álarcos, viperás rendőrök, szemkilövetés, lovasroham, földön fekvő ártatlan emberek rugdalása, ütlegelése... Nem jött be a sunyi számítás, a magyar nép most is bölcs volt. Azóta viszont 3x győzött 2/3-dal a Fidesz. A ballibsi bagázs pedig szétesett. Azóta is csaholnak, de mi már csak mosolygunk rajtuk.
Berecskereki
2018. október 21. 20:15
Október 23.-án fellépnek az új forradalmárok? Van aki pofonokról, molotov koktélokról elmélkedik. Zay lesz. https://pestisracok.hu/marky-zayrol-a-molotov-koktelrol-avagy-a-vagyvezerelt-ellenzek-oktober-23-i-megmozdulasiarol/
GV0917
2018. október 21. 20:00
Nos Lajos, kérdezz meg néhány nyugdíjast, azok közül, akik láttak és hallottak "VALAMIT", mint a kitűnő -szovjet Rajkin, a humorista.Nem kell tudni-sem beszélni egy nyelvet, csak azt a kihagyhatatlan néhány szót,vagy egy párat a fontos szavak közül. ..Ván válámi,ván, de nem áz igázi! Voit valami FURCSA a levegőben.Olyan meleg idő volt. Előző este bejöttek hozzánk a klubnak csúfolt egykori tanterembe. Fíúk! Ki akar jobb Magyarországot?Ki akar bátran, szabadon élni? Az jöjjön el holnap délelőtt a Kossuth (Egyetem )elé. Megyünk tüntetni.Ekkor történt a robbanás!Nem szólt akkorát mint azt az elvártak, de hangos volt,volt vér is, mi kell még egy Forradalomban? No itt "volt válámi"- helyesebben nem volt:Utcák kiürítése gépesített gyalogságga- mint azt November 04.után meg is csináltak:A Tárgyaló elvtársak időnyerő szándékkal ,vagy "gyakorlat hiányában engedték az ISZKRA kipattanását- a Víg mozi alatt ott működő nyomdában.:Mi is lehetett a CÍME? Mit kíván a Magyar Nemzet?-volt még egy kis vita, hogy Bízottságokat hoznak létere- mindenki a maga életéért küzd! Érdekes módon nem volt bennünk félelem. Mert más a karton lapot átlőni, meg más hallani a sortüzet, látva a szuronyok hegyét a kiszorítás. No ekkor valami összetört a tömegben. Megjelent a félelem. Az életösztön. Másnap a parancs szerint az ÁVH(akkori) Sámsoni úti laktanyája volt a központjuk,Később a VH vette át -távozásukig-majd menekült tábor volt. most üres. No, akkor mondták a civileknek öltöztetett ÁVH-s katonák, hogy volt tűzparancsuk, de nem tudni miért nem lőhettünk??Állítólag két telefont kaptak a Fővárosból. Egyet Hegdűs elvtárs, a másikat Gerő elvtárs (nem a Habsburg Institut directora) küldte:KITARTANI! Fegyveres akció csak a VH akciója után!No ez már tényleg VÁLÁMI!! Hová mennek elvtársak? Lőni! Jöjjenek elvtársak!--Csak Önök után. Aztán már nem voltak gátlások!
írmag
2018. október 21. 19:42
Egy idősebb, politikai okból börtönt is megjárt barátom, a szabadulását követő rendőri felügyelete kapcsán, olyan figyelmeztetésben részesült, hogy októberben ne "keveredjen" ügyekbe, mert kemény következményei lesznek annak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!