Más világ

2018. október 20. 09:32

Rájöttek, hogy pénzük nincs a hajléktalan embereknek, és ami nincs, azt nem lehet elvenni. Hát akkor elveszik azt, amijük van.

2018. október 20. 09:32
Szél Bernadett
Facebook

„Most nézem ezt a borzalmat a propagandamédiában és ha már ott nem tudjuk, akkor itt kell kimondani az igazat: a hajléktalanságból a szociális bérlakásprogramon és a jól működő szociális hálón keresztül vezet ki az út. Ez az út előre, semmi más. Csakhogy akik mindezt megtehetnék, mert olyan helyzetben vannak, nem segíteni akarnak. Ez már akkor nyilvánvaló volt, amikor anno a Város Mindenkié aktivistájával ott voltunk a Honvédelmi és Rendészeti bizottságban (!!!), mert el akartuk érni, hogy ne pénzbüntetéssel akarják fenyegetni a hajléktalan embereket.

Az akkori elnök, Kósa Lajos még azt sem hagyta, hogy az érintett elmondja a gondolatait, ott, abban a Házban, ahol mindannyiunk érdekeit figyelembe kellene venni. Ha valakinek volt joga megszólalni ott, az az érintett lett volna. De elvették tőle. Nem hagytuk annyiban, én olvastam fel a hajléktalan aktivista történetét, és úgy higgyék el, ahogy mondom, a mai napig nem bírtam teljesen feldolgozni.

Ott van bennem minden egyes szava és annak az ülésnek minden egyes perce.

Nagyon súlyos életről beszélek és elképesztően tisztelem azt az asszonyt, aki mindebből fel bírt állni. Felállt, ugyanakkor lakása nem lett, de ez nem az ő hibája és nem az ő felelőssége!

Sokkal inkább azoké, akik feladták a szolidaritás, az empátia törvényét és akik kapzsi módon kiszívják az ország pénzét. Ezért nincs szociális háló, ami megtart, amikor zuhansz és nincs szociális bérlakásprogram, ami esélyt ad az igazi otthonra. És ugye feltűnt, hogy már akkor a Honvédelmi és rendészeti bizottság tárgyalta a javaslatomat, ami egy szociális probléma. Ez önmagában beszédes.

És most itt vagyunk. Rájöttek, hogy pénzük nincs a hajléktalan embereknek, és ami nincs, azt nem lehet elvenni. Hát akkor elveszik azt, amijük van.

Beszél a síma modorú államtitkár, szakmailag ostobaságot állít, ezért agyatlan sorosozással próbálja hitelteleniteni azokat, akik helyesen látják és mutatják az irányt. Sőt, tesznek érte, cselekednek, dolgoznak. Ők a kormány helyett is valós segítséget nyújtó civilek.

Ahol én most vagyok, ott a civilek munkájára támaszkodik a kormányzat, értik, hogy a közösségbe civil részről beletett energiával az ország egésze erősödik. Más világ, tudom. De megígértem, hogy ami itt jól működik, azt megtanulom, hazahozom.

Addig is, látjuk, hogy otthon az érintetteknek most nagyobb szüksége van segítségre, mint valaha. Erre kell most gondolnunk, amikor döntéseket hozunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. október 22. 01:29
Ezt a novellát mindenki figyelmébe ajánlom. Rövid és nagyon ütős: https://szepiroktarsasaga.hu/content/_common/attachments/irases/gelleri_hazatelepen.pdf (A szerző tífuszban halt meg Auschwitz felszabadítása után, egyébként maga is proli volt).
Volo
2018. október 21. 16:27
Berni, neked végleg elmentek otthonról?
GV0917
2018. október 21. 15:09
Nagyon pikáns.Egy "törvényen kívüli"-(neki és gruppe-jának csak az általuk szerkesztett TÖRVÉNY a törvény )ágál az ellene megindított törvényes eljárás miatt...
formaegy
2018. október 21. 10:45
Bernike nehezen viselni, hogy az emberek már a neve hallatán is köpnek egyet, még egy bolhafing is több nála. No meg, hogy a komcsi Mártika barátnője jobban tudott, tud az LMP-sek "rúdján" táncolni, mint ő.))))) Így maradt nála a buta, nevetséges szófosás.)))) Végy órákat Mártikától.)))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!