Ez kevés

2018. október 18. 12:40

Olyan életeket hivatott kompenzálni, amelyeket szánt szándékkal gázolt el Orbán Viktor Magyarországa.

2018. október 18. 12:40
N. Kósa Judit
Népszava

„Hogyan forintosítható az emberi élet? 

A kérdés nem költői, hiszen a napi gyakorlat szembesít vele. Kártérítési perek százaiban kell meghatározni, mennyit ér egy elveszített láb, kéz,  szem, vagy egy megrokkant test, esetleg egy megzavart tudat. A gyöngyöspatai eset azonban még ennél is nehezebb. Mert itt nem a test baját, hanem az elveszített jövőt kell fillérre kikalkulálnia a bíróságnak. 

Ötszázezer forint: a pert indító szervezet ennyire taksálta minden tanév értékét, amelyet a gyöngyöspatai gyerekeknek szegregált iskolában kellett eltölteniük, miközben pusztán az állam belátásán múlt, tanulhatnának-e jobb körülmények között. Hogy az ötszázezer sok vagy kevés, nem tisztünk megítélni. Ahhoz képest bizonyára sok, amennyit a cigányiskolába kényszerített gyerekek szülei egyben szoktak látni olyankor, amikor kifizetik őket a közmunka után, vagy amikor megérkezik az egyre gyérülő segély, a tíz éve nem emelt összegű családi pótlék. Ahhoz képest pedig meglehetősen kevés, hogy olyan életeket hivatott kompenzálni, amelyeket szánt szándékkal gázolt el Orbán Viktor Magyarországa.  ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2018. október 20. 11:09
Nincsenek cigányiskolák, ahova bekényszerítik a cigánygyerekeket, mert nem tanulhatnak a magyarokkal. Pontosan tudod te is, te undorító szarzsák. Olyan van, hogy elviszik a gyerekeiket a szülők azokból az iskolákból, ahol elér egy bizonyos létszámot a cigánygyerekek létszáma, mert leromlik a színvonal. Ez létező jelenség. Amire létező válaszokat kell találni, ami nem az, hogy elvenni a szabadi iskolaválasztás jogát, hogy ne legyen szegregáció. Nem betiltani kell a problémát, hanem a megoldáson gondolkodni.
Peter8811
2018. október 19. 19:39
Ez kevés A nyugdíjam amit megfeleztetek? Az bizony nagyon kevés.
Peter8811
2018. október 19. 16:48
Bokrosotok meg lánctalppal gázolta a nyugdíjasokat persze fatális véletlen folytán a nyugdíjasoknak nem kellett volna a panamai harckocsi útjában tartózkodni. Nemcsak újságírónak kell lenni de annak is kell látszani.
néhai Ch.Pilot
2018. október 18. 23:18
"... amelyeket szánt szándékkal gázolt el Orbán Viktor Magyarországa." "Szánt szándékkal". Aha. 1. a. nem értem, miből feltételezi ez a komisszár asszony, hogy bárkit is s z á n t s z á n d é k k a l gázolna el Orbán Viktor Magyarországa. 1. b. annak ismeretében különösen, hogy komisszár asszony és olvasói Orbán Viktort cigánynak titulálják. 2. soha senki nem tett annyit a cigányság felzárkóztatásáért, integrálásáért, mint Orbán Viktor Magyarországa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!