Szívsebészország

2018. október 18. 21:36

A Székely László-ügy legmélyebb pontjához akkor érkeztünk, amikor Kálmán Olga felkereste annak a betegnek a családját, aki október 4-én halt meg.

2018. október 18. 21:36
Jobbágyi Zsófia
Magyar Hírlap

„A hetek óta éles vitákat kiváltó, és mindenfajta valóságalap nélküli találgatások táptalajául szolgáló Székely László-ügy legmélyebb pontjához talán október 10-én érkeztünk el, amikor Kálmán Olga felkereste annak az elhunyt betegnek a családtagjait, aki október 4-én halt meg, az ellenzék szerint nemhogy Kásler Miklós, egyenesen Orbán Viktor hibájából. Az ex-műsorvezető saját Facebook-oldalára töltötte fel a videót, amelyben minimum szív- és érsebész specialistaként, a betegjogok legfőbb tudoraként valamilyen oknál fogva a végső igaz­ságtevő szerepében tetszeleg. A majdnem tízperces anyag kegyeletnek és tapintatnak totálisan híján van, ahogy Kálmán Olga is, aki úgy vegzálja az elhunyt beteg éppen gyászoló hozzátartozóit, hogy igazából a beszélgetésből újdonságot vagy releváns információt nem tudunk meg. Hogy miért? Mert a magyar emberek többsége nem szívsebész specialista, nem érsebész, nem angiológus vagy kardiológus, sőt a kórházi protokollok működésével sincs tisztában. Ennek ellenére mostanra tízmillió szívsebész országa lettünk. 

Kísértetiesen hasonlít egyébként Székely László ügye ahhoz az esethez, amikor tavaly meghalt egy kislány a Heim Pál Gyermekkórházban, miután a Kardiológiai Intézetből átszállították CT-vizsgálatra. A halálhírt a kislány nagymamája közölte a Klubrádió betelefonálós műsorában. Az ellenzéki sajtó akkor is azt harsogta, a gyermek »Balog Zoltán, korábbi emberi erőforrás miniszter miatt halt meg, mert a Heim Pálban nem volt CT, sőt az egész országban hiány van a diagnosztikai eszközökből«. 

Sokan dobálóztak azzal is, hogy a gyermeket nyitott mellkassal szállították át egyik intézményből a másikba, ami egy átlagember számára valószínűleg egészen máshogy hangzik, mint amit valójában, orvosi fogalomként jelent.

Ami már később messze nem kapott ekkora hírverést, Ofner Péter az Országos Kardiológiai Intézet volt főigazgatójának nyilatkozata, aki elmondta: »Bármit beszélnek is net-szerte, nem volt összefüggés a szívátültetésre váró kislány halála és a CT hiányában szükségessé vált szállítása között«. 

Ofner akkor elmondta, a kislánynak súlyos, veleszületett fejlődési rendellenessége volt, műtétek sorozatán esett túl Budapesten és Münchenben. Ezt követően sem a szállítás alatt, sem azt követően nem történt szövődmény, vagyis annak nem volt köze a gyermek halálához.

Székely László szívsebész elbocsátásának ügyével a fenti történetet az hozza közös nevezőre, ahogyan a médiában tálalják az ezekhez hasonló, egészségügyben zajló eseteket. Történik valami, aminek a hátteréről az égvilágon semmi biztosat és konkrétumot nem lehet tudni, az ellenzéki sajtó pedig azonnal gyilkosnak, de minimum abszolút felelősnek kiáltja ki az aktuális humántárca-vezetőt és természetesen Orbán Viktort is. A történtek bemutatása azonban igencsak egysíkú.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2018. október 19. 22:13
Én úgy tudtam, hogy a beteg érdeke az első. Ha kifolyik a szilikon komoly zűrt csinálhat, kellett egy specialista. Azt hallottam, hogy korábban, amikor egy terhes ( korábban drogozó) kismamát műtött egy komplett szülész stáb is bent volt, és közbe is kellett avatkozniuk, lezuhant a baba vérnyomása, császármetszés. Mindketten élnek....
nyugalom
2018. október 19. 13:55
Muszáj káromkodni? Negatív véleményt már nem lehet káromkodás nélkül írni? Nincs elég szavunk, nem elég a szókincsünk????
Naumov
2018. október 19. 11:57
Ez az egész Székely-sztori, meg a független szoclib sajtóban az egészségügyre való újbóli hangsúlyozott rápörgés szerintem valójában a kultúrharcról szól; borzalmasan be vannak szaharva attól, hogy ami vagy három évtizedig nem ment túl a jobbos értelmiségi kávéházakban a ballib túlsúlyról való időnkénti jajongás szintjén, abba a Kásler-vezette apparátus most ténylegesen bele fog állni, és meg lesznek nyirbálva az anyagi forrásaik meg persze a közvélemény befolyásolási lehetőségeik. Ezt persze ebben a formában kimondani nyilván nem lehet, ezért próbálják a palit teljes erővel hitelteleníteni az egészségügy irányából támadva, mert ez olyasmi amire az egész társadalom rezonál. Ez a Székely-ügy kábé úgy van kiexponálva, hogy egy világhírű szakember, halivudi sorozatokba illő módon improvizálva megmentett egy beteget, mire a dilettáns, imádsággal, meg kézrátétellel gyógyítani akaró minisztérium kirúgta, és azóta sorozatban halnak meg a betegei. Közben meg az égvilágon senki nem tud az ügyről semmi hiteleset.
kunfia
2018. október 19. 11:41
Mit sugall nekünk a cikk?Ne üssük bele az orrunkat a nagyok dolgába! A szaktárca mindenben kompetens,és a vizsgálat titkos,legyen elég nekünk az,hogy Székely a hibás!Ha esetleg érdekelnek más részletek,olvassuk el a kormánypárti sajtót! Értem én,hogy Orbán elvtárs mit akar ezzel elérni,csak nem támogatom!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!