Hétköznapi diktatúra

„Éberség! Mennyire megkeserítette az emberek életét ez a hétköznapi jelszó. Egy irodai szekrényben felejtett kulcs: felhívás az imperialisták kémeinek. Hozzáférhetnek a leltárhoz! Jó esetben csak fegyelmi, önkritika lett a következménye. De a félelem, az állandó rettegés megnyomorította a lelket. S csak tompán, távolról hallatszott a szó: ne féljetek!

A hétköznapi diktatúra kedvenc kifejezése volt az »izgatás«. A népi demokratikus meggyőződés ellen, a téesz ellen, a tanácsválasztás ellen, az ötéves terv ellen, a munkásosztály ellen. Ha valaki elküldte a kommunistákat melegebb éghajlatra, már »konkrét ellenforradalmi tettek területére lépett«. Bánhatta földje, be is csukták. S akik a bezárt fiukért s a földért éltek, ilyenkor bizony sokszor nem láttak más kiutat, mint a kötelet feldobni a padlásgerendára. Nem ölték meg őket, csak felakasztották magukat. Nem a diktatúra statisztikájában szerepelnek. Valami »magyaros« sajátosság… Mint ez a »széthúzás« is. Beköltöztek a házadba, elvették a földedet, börtönbe zárattak »ideológiai« okokból, gyalázták mindazt, ami neked fontos – hazát, kultúrát, nemzetet? S játsszák ezt ma is, csak más kottából?

Bizony van úgy, hogy nem lehet mindenkivel összetartani, pedig milyen kevesen vagyunk, s milyen nagyon kellene az összefogás. A megbocsátás szép gesztus, kinek-kinek a saját döntése. A bűnbánat is. S megnyugtató, hogy egyszer egy áttetsző éjkupolában mindenkinek számot kell adni tetteiről.”