Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hollik: Minden napra jut egy bevándorláspárti brüsszeli javaslat

2018. október 13. 16:46

Minden napra jut egy bevándorláspárti brüsszeli javaslat, a bevándorláspárti EU-s politikusok és NGO-k pedig még fokozták is erőfeszítéseiket – mondta Hollik István, a kormánypárti frakciószövetség szóvivője.

2018. október 13. 16:46

A Fidesz és a KDNP szerint minden napra jut egy bevándorláspárti brüsszeli javaslat. Hollik István, a kormánypárti frakciószövetség szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Brüsszel bevándorláspárti vezetése és a Soros-hálózat még magasabb fokozatba kapcsolt, hogy ráerőltessék akaratukat a tagállamokra.

Hollik István szerint ahogy közelednek az EP-választáshoz és a jelenlegi Európai Parlament (EP) mandátumának lejártához, minden napra jut egy bevándorláspárti brüsszeli javaslat. Minden ilyen javaslatnak az a célja, hogy még több migránst hozzanak be Európába – fogalmazott. Ezt lehet látni minden uniós döntéshozói szinten, az EP-ben a LIBE-bizottságban, és ezt lehet látni a Juncker által vezetett Európai Bizottságban és az uniós miniszteri találkozókon – tette hozzá. 

A KDNP-s politikus kiemelte: a jövő heti EU-csúcson az a célja a bevándorláspártiaknak, hogy megpróbálják "átnyomni" azokat az előterjesztéseket, amelyekkel legalizálhatják a gazdasági bevándorlást, és gyengíthetik a tagállamok védelmi képességét, elvehetik a tagállamoktól a határőrizet jogát.

Hollik István kifejtette: öt irányba próbálja Brüsszel bevándorláspárti vezetése elmozdítani az uniós szabályokat és gyakorlatot. Elsőként el akarják venni a tagállamoktól a határvédelmet, hogy Brüsszel megnyithassa a kapukat a migránsok előtt. Másodikként el akarják venni a menedékkérelmek elbírálásának jogát, hogy még több migránst és könnyebben engedhessenek be. Harmadikként be akarják vezetni a humanitárius vízumot, amivel a gazdasági bevándorlók automatikusan, határellenőrzés nélkül beutazhatnak az Európai Unió területére és könnyebben juthatnak munkához, könnyebben tudják egyesíteni családjaikat. Negyedikként legális migrációs útvonalakat akarnak megnyitni, ahol nem áll különösebben semmi a migránsok útjába, sőt egyes tervek szerint maga az Európai Unió szállítaná ezeken az útvonalakon a bevándorlókat. Ezek mellett továbbra is erőltetik az áttelepítési programok végrehajtását, amelyeknél jelentős szerepet szánnak a Soros-féle NGO-knak is.

Brüsszel bevándorláspárti vezetése és a Soros-hálózat még magasabb fokozatba kapcsolt, hogy ráerőltesse saját akaratát a tagállamokra. Ha az EP-választáson a bevándorláspárti erők maradnak hatalmon az unió vezetésében, akkor még inkább migránsokkal árasztják majd el Európát - hívta fel a figyelmet a kormánypárti politikus, aki hangsúlyozta: ők ezt nem szeretnék, a céljuk az, hogy a bevándorláspárti erőket a választáson májusban el tudják mozdítani.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zazriveczazseni
2018. október 14. 14:50
Meddig működik még a Fidesz hazugsággyára?
Wazav
2018. október 13. 19:22
origo.hu/itthon/20010608orban.html
Akitlosz
2018. október 13. 19:18
"Hollik: Minden napra jut egy bevándorláspárti brüsszeli javaslat " Akkor még van hova fejlődniük. Majd ha már óránként fog tombolni a bevándorláspártolás, mint ahogyan a holokausztolás az már valami lesz!
Természetes Orbánizmus
2018. október 13. 17:20
Brüsszelt helyre kell tenni nagyon elkanászodott!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!