Tüntetések és katonai parádé a spanyol nemzeti ünnepen

2018. október 12. 18:17

Tízezrek vonultak utcára Spanyolország egysége mellett tüntetve Barcelonában pénteken a spanyol nemzeti ünnep alkalmából, amelyen Madridban katonai parádét rendeztek.

2018. október 12. 18:17

Ahogy az elmúlt évben, úgy idén is spanyol zászlókat lengető felvonulókkal telt meg a barcelonai Plaza de Catalunya és környéke, akik egyebek mellett azt skandálták: „Katalónia mindenkié”, „Éljen Katalónia, éljen Spanyolország!”, „Spanyolok vagyunk, katalánok vagyunk”. 

A magasba emelt transzparenseken többen támogató üzeneteket küldtek VI. Fülöp spanyol királynak, miután előző este a barcelonai parlament szimbolikusan elmarasztalta az uralkodót, amiért tavaly október 3-i televíziós beszédében bírálta a katalán függetlenségi pártokat. A tüntetésre Carles Puigdemont volt, és Quim Torra jelenlegi függetlenségpárti katalán elnököt parodizáló bábukat is készítettek, és voltak, akik mindenkettejük börtönben zárását követelték.

A barcelonai rendőrség szerint 65 ezren vettek részt a felvonuláson, a szervezők 300 ezres tömegről beszéltek. Az esemény megrendezésében 150 különböző civil és politikai szervezet közreműködött. Manuel Miró, a Katalán Civil Társadalom (SCC) szóvivője arra szólított fel beszédében, hogy Katalóniába térjen vissza az együttműködés, és azzal vádolta a függetlenségi erőket, hogy „egyszínű Katalóniát akarnak kikényszeríteni”. A megmozduláson az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt és a konzervatív Néppárt (PP) katalán vezetői is megjelentek, egyaránt bírálták Pedro Sánchez szocialista spanyol miniszterelnököt, amiért a katalán szeparatistákra támaszkodik, akik „megsértik és megalázzák” az uralkodót.

Az egységpárti felvonulással egy időben két másik tüntetési is zajlott a belvárosban. Az Antifasiszta Platform nevű csoport felhívására mintegy kétezren tiltakoztak a Hispanizmus napjának nevezett nemzeti ünnep ellen, mert az szerintük „a faj fogalmát” erősíti. A helyszíni beszámolók szerint körülbelül 150-en gyűltek össze a belvárosban egy szélsőjobboldali tüntetésen, és katalán függetlenségi zászlókat égettek.     

Az elmúlt évhez hasonlóan a spanyol nemzeti ünnepet munkával bojkottálták több katalán helyi önkormányzatnál, amelynek vezetése támogatja Katalónia függetlenné válását. A katalán kormány tagjai is úgy dolgoztak, mintha nem lenne munkaszüneti nap. Madridban az évtizedek óta hagyományos nagyszabású katonai felvonulással ünnepelték ezt a napot a királyi család részvételével. 

A parádé mintegy két kilométeres útvonalát kordonokkal zárták le, amely mögött több ezres, spanyol zászlókat lengető tömeg gyűlt össze a rossz idő ellenére is. Pedro Sánchez spanyol kormányfőt érkezésekor és távozásakor is kifütyülték a dísztribünnél, a bekiabálók egyebek mellett előrehozott választások kiírását követelték.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Shenkyshem
2018. október 13. 10:48
Ha létezne egy nyelv, amelyik annyira hasonlít a magyarra mint a katalán a spanyolra, akkor mi azt a nyelvet egyszerűen csak egy furi magyar dialektusnak tekintenénk.
Akitlosz
2018. október 12. 18:54
"Tízezrek vonultak utcára Spanyolország egysége mellett tüntetve Barcelonában pénteken a spanyol nemzeti ünnep alkalmából, " Akkor valószínűleg importált spanyolok az ország többi részéből, nem katalán barcelonaiak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!