Kásler: Mindenki azt szeretné, hogy a magyar egészségügy átalakuljon

2018. október 12. 15:15

A magyar egészségügyi ellátórendszer struktúrájának kiépítéséről beszélt Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere.

2018. október 12. 15:15

Mindenki azt szeretné, hogy a magyar egészségügy átalakuljon, és ehhez meg kell határozni az ágazat struktúráját, tevékenységét – erről az emberi erőforrások minisztere beszélt a Medicina konferencián pénteken Budapesten.

Kásler Miklós elmondta, ezek miatt is készültek el az öt nagy betegségcsoportban a népegészségügyi programok a prevenciótól a rehabilitációig, és ha ezeket a programokat egymásra rakjuk, kiépül a magyar ellátórendszer struktúrája – fogalmazott. Ha az öt nemzeti program megvan, akkor tudnak a finanszírozáson módosítani – tette hozzá a miniszter.

Kásler Miklós bevezetőjében beszélt a különböző programokról, mint mondta, kiemelten kell foglalkozni a kórházi fertőzések kérdésével. Úgy vélte, a közelmúltban megalkotott miniszteri rendelettel a kórházi fertőzéseket felére, de legalább is 30-40 százalékkal csökkenteni lehet. Az alapellátásról szólva a miniszter kifejtette, hogy ez szorosan összefügg a sürgősségi rendszer struktúrájával, működésével. Ezzel kapcsolatban megemlítette, heteken belül a kormány elé kerül az alapellátással kapcsolatos előterjesztés.Hozzátette: az alapellátás átszervezésének vezető gondolata, hogy meg kell szüntetni azokat a törvényi szűkítéseket, amely ellehetetlenítik azt, hogy a háziorvos egyéb szakvizsgájával is kompetens legyen.

Kitért arra is, az alapellátást fel kell szerelni gépekkel, műszerekkel és rendszerszintűvé kell váljon a háziorvos és a sürgősségi ellátó kórház közötti elektronikus összeköttetés. A sürgősségi ellátásban orvos végzettségű diszpécsereket kell alkalmazni, hogy célirányosan tudják a betegeket irányítani. Így – vélte – a mostani nem ritkán hatórás sürgősségi várakozás 1-2 órásra szűkíthető. Mint mondta, a legfontosabb, alapvető paraméter az egészségben eltöltött évek száma, ami az életmód és életkörülmények függvénye, ezért az öt program nagy jelentőséget tulajdonít a megelőzésnek, továbbá fontosnak nevezte az egészséges életmódra nevelést, amit már óvodában el kell kezdeni.

A konferencia kerekasztal részében az öt nemzeti programot kidolgozó országos intézetek vezetői szólaltak fel. Mindegyik szakember az alapellátás megerősítését, a háziorvosok kompetenciáinak növelését, és a gyerekkorban elkezdett egészségnevelést emelte ki.

Fekete Ferenc, a Heim Pál gyerekkórház megbízott főigazgatója arról beszélt, hogy olyan programot dolgoztak ki, amelyben már a várandósság is komoly hangsúlyt kap. Megemlítette, még mindig magas Magyarországon a koraszülések száma (8-9 százalék), ami sajnos egy sor további betegség kialakulását vetíti előre.

A megbízott főigazgató is kiemelte az alapellátás jelentőségét, ugyanakkor megjegyezte, rendkívül jó a gyermek-alapellátás, és hungarikum a közel négyezer védőnő.

Németh Attila, a Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója azt mondta, szükség volt a mentális zavarok megelőzésének és ellátásának programjára, hiszen a lakosság 30 százaléka valamilyen mentális zavarral él.

A szakember is az alapellátásban dolgozó orvosok kompetenciájának szélesítését emelte ki, hiszen az enyhébb eseteket a házorvosok is el tudnának látni. 

Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet megbízott főigazgatója arról beszélt, hogy kidolgozott programjuk 2030-ig szól, a fő célkitűzés, hogy a daganatos betegségek arányát tíz százalékkal csökkentsék. Megjegyezte, mind Magyarországon, mind a fejlett országokban növekedni fognak a daganatos megbetegedések az elkövetkező évtizedekben, de az elmúlt évek statisztikái azt mutatják, hogy a tíz évvel ezelőttihez képest is 9-10 százalékkal többen gyógyulnak fel rákos betegségből, azonban – mint mondta – ezzel nem lehetünk elégedettek. 

Polgár Csaba szerint a miniszter személyben először látnak arra garanciát, hogy a rákellenes program meg fog valósulni. 

Poór Gyula, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet főigazgatója azt mondta, több százezer ember él valamilyen mozgásszervi megbetegedéssel, ami kihat a munkavállalásra és az életminőségre. Kiemelte, ma már a mozgásszervi betegségek nem csak az idős kor velejárói, a fókusz itt is a fiatalokon van. Mint mondta, a program célja, hogy egy egészséges, terhelhető, fizikailag aktív generáció nőjön fel, és a szakember is a korai egészségnevelés oktatását emelte ki. 

Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet megbízott főigazgatója is azt emelte ki, hogy a megelőzés komoly hangsúlyt kapott a programban. Mint mondta, a kardiológia területén olyan ellátórendszert kell működtetni, amelyben bizonyos ellátásokat kisebb központokba szerveznének az országban, de például a gyermekszívsebészeti eseteket érdemes egy nagyobb centrumban ellátni. Úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy jó pár háziorvos hiányzik a rendszerből, de sokkal többet tudnának tenni a fejlett egészégügyért, mint most, ha lehetőségük lenne rá. „Jobban szeretnék őket bevonni az érbeteg-ellátásba” – mondta.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2018. október 12. 19:20
Forrásokat kell bevonni az egészségügyi rendszerbe. Ennek a legjobb módja a kiegészítő egészség biztosítás. Szerintem mindenki képes lenne havi 5-10 -15 ezer forintot kifizetni erre - a biztosítástól függően. Nyugat Eu-ban is így működik jól a rendszer.
Pelso j.
2018. október 12. 16:39
Az öt program egymásra rakva, eddig ok. De hogy épül ki ebből a magyar ellátórendszer struktúrája? Új ellátórendszer lesz, mert most nincs? Miben lesz új? "Ha az öt nemzeti program megvan, akkor tudnak a finanszírozáson módosítani " -merre módosítani, van erre fedezet a jövő évi költségvetésben, erre számítások?
balbako_
2018. október 12. 15:43
Meg kell tenni és ez a kormány képes csak arra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!