Budapest

Tarlós: Növekednek a főváros kompetenciái

2018. október 11. 13:18

Tarlós István főpolgármester arról beszélt: a miniszterelnökkel megegyeztek központinak mondható kérdésekről, így a 3-as metró felújításának befejezéséhez szükséges forrásról, a tömegközlekedésről, valamint a szemétszállításról is.

A főváros kompetenciái nagy mértékben nőnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel november 17-én aláírandó megállapodás alapján – jelentette ki a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, Tarlós István az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Tarlós István azt mondta, a jövő évi főpolgármester-választáson való induláshoz megfogalmazott megkötéseivel nyitott kapukat döngetett. A kormányfő, a kormány, a Fidesz olyan kéréseket teljesített a főváros önállóságával és a főpolgármesteri hatáskörökkel kapcsolatban, hogy nehéz lett volna azt mondani, hogy nem vállalja a jelöltséget – fejtette ki. Az ellenzéki reakciókról szólva közölte, hogy némi zűrzavart érzékelt. Az ügyben megszólalt politikusok valójában nem tudják, hogy mi van az említett széleskörű megállapodásban, amely nem csak a főpolgármester közvetlen választásáról és a budapesti fejlesztési tanácsról szól.

Központi kérdések

Közölte, a miniszterelnökkel megegyeztek központinak mondható kérdésekről, így a 3-as metró felújításának befejezéséhez szükséges forrásról, a tömegközlekedésről, valamint a szemétszállításról is. Megállapodtak abban is, hogy a kormánnyal áttekintik Budapest árvízvédelmi helyzetét, továbbá a megállapodásban foglalkoznak a belváros autómentesítésének kérdésével is – jegyezte meg.

Tarlós István szerint a megállapodás tartalmát előre bírálni kitalált és elképzelt történetekkel felesleges. „Teljes tévedés azt állítani, hogy a főváros kompetenciái csökkenek, nagyon nagy mértékben nőnek a megállapodás alapján” – hangsúlyozta a főpolgármester. A budapesti közfejlesztési tanács kompetenciájában lesznek az állami és fővárosi nagyprojektek – közölte Tarlós István, aki a testületben a kormányfő mellett társelnök lesz. Hozzátette, a Budapest 2030 fejlesztési koncepció tekintetében vétójoga lesz. „Erre azt mondani, hogy Tarlós előre odaadta a főváros jogosítványait, az (...) egy nettó butaság” – fogalmazott a főpolgármester.

Nő a súly

Elmondta azt is, a budapesti fejlesztési tanács november 17-én tartja majd első ülését. Szólt arról is, azt szeretné, hogy fővárosi kiemelt projektek, nagyprojektek esetében a közbeszerzéseket nem a főváros, hanem egy a tanács által létrehozott vagy már meglévő állami szerv végezné. A fővárosnak lesz egy közbeszerzési főosztálya az ott maradó kis projektekre. Tarlós István a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a kormány a szerdai ülésén döntött a fővárosi fejlesztési tanács megalakításáról. A testülettel a főváros mozgástere, súlya jelentősen nő – hangsúlyozta.

A főpolgármester azt mondta: élhető fővárost akar, és úgy gondolja, nem biztos, hogy rossz úton haladunk, hiszen a külföldi felmérésekben Budapest rohamléptekkel halad előre a ranglistán a legélhetőbb városok sorában.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kérte fel Tarlós Istvánt, hogy a következő önkormányzati választáson induljon el ismét a főpolgármesteri tisztségért. A kormányfő ezt szerdán Budapesten, a Városházán jelentette be, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal, aki vállalta a jelölést.

(MTI)

vissza a teljes nézetre