Valódi ellenségek

2018. október 11. 11:32

Nemigen lehet megkérdőjelezni Salvini véleményét, hogy Európa igazi ellenségeit Brüsszelben kell keresni.

2018. október 11. 11:32
Lóránt Károly
Magyar Hírlap

„Tételezzünk fel csodát, hogy az új parlament és a bizottság többségében hajlandó lesz reformokat végrehajtani. Mivel az unió működését a lisszaboni szerződés egészen részletesen szabályozza, lényeges reformokat csak a szerződés megváltoztatásával lehet elérni, márpedig a módosításokat a huszonhét tagország mindegyikének jóvá kell hagynia, sőt némely államban (Írország) a döntést még népszavazással is meg kell erősíteni. Nyilvánvalóan nehéz lesz olyan módosításokat találni, amelyek minden országnak megfelelnek. Különösen nehéz lesz Németországgal megegyezni, ugyanis a jelenlegi szabályok egyértelműen Németországnak kedveznek, tehát bármely változás szükségképpen Németország előnyös helyzetének erodálódását fogja eredményezni, amelyet a németek vonakodnak majd elfogadni.

Ezen túlmenően Brüsszel és egyes intézkedéseinek kritizálásán túl politikai szinten nincs kiforrott elképzelés arra nézve, hogy a lisszaboni szerződést milyen más konstrukció váltsa fel. Szakértői szinten persze számos, valamely szintig kidolgozott javaslat található, de egynek sincs erős politikai képviselete.

A leginkább elképzelhető út a változtatásra az, hogy a jelenlegi szerződések változatlanul hagyása mellett az egyes cikkeket bizonyos mértékig átértelmezik, és az unió vezetése feladja a föderáció megvalósításáért folytatott küzdelmét, és felhagy az egyes országok belügyeibe és gazdaságpolitikájába való beavatkozással. Ez azonban az unió jelenlegi vezetőitől aligha várható el, ezért nemigen lehet megkérdőjelezni Salvini véleményét, hogy Európa igazi ellenségeit Brüsszelben kell keresni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48gondolkodó
2018. október 11. 22:02
Lóránt K. írásából hiányzik egy kérdésfelvetés. Miért nem ébrednek fel többen, a többi EU országok szavazóinak a kérdésfelvetése miért csak 1/3 részben tükröződik? A szavazókat mégis ki irányítja és befolyásolja?
Edvind Johnsson3.0
2018. október 11. 15:42
Ezt mondta volna Matteo? Mi már ezt régóta tudjuk.
Természetes Orbánizmus
2018. október 11. 14:15
Az ellenséget meg kell semmisíteni! Vagy ők vagy mi!
OberEnnsinnen
2018. október 11. 14:12
És ez a legpusztítóbb helyzet: amikor az ellenség: a saját vezetőink. Szívesen látnám Károlyt az Echon, valamiért nem hívják. Pedig nagy a tájékozottsága és nem felszínes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!