Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Fidesz: Ha a szocialistákon múlna, már betegellátás sem lenne Magyarországon

2018. október 11. 16:12

A Fidesz szerint a szocialitsák kormányzásuk idején a mostani összeg dupláját költötték az állami vezetők egészségügyi ellátására.

2018. október 11. 16:12

A Fidesz szerint ha a szocialistákon múlna, már betegellátás sem lenne Magyarországon, és kormányzásuk idején a mostani összeg dupláját költötték az állami vezetők egészségügyi ellátására.

A Fidesz-frakció ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta: komoly betegellátási válság van Magyarországon, a Fidesz károkozása az egészségügyben már nemcsak „rettegő betegekben", hanem „halottakban is mérhető", a „fideszes nagyurak" azonban nem akarnak ezen segíteni, miközben saját maguknak külön VIP-ellátást biztosítanak.

A Fidesz reagálásában azt írta, Korózs Lajos a szocialista kormány államtitkáraként személyesen is felelős abban, hogy az egészségügyet „csaknem az összeomlás szélére juttatták", az állami vezetők egészségügyi ellátására a mostani összeg dupláját költötték. Emellett a baloldal 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, kórházakat zárt be és hagyta őket leépülni, mert az egészségügyi ellátást is privatizálni akarták. Üzletet akartak csinálni a betegekből, bevezették volna a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is – olvasható a Fidesz közleményében.

Közölték továbbá, hogy a Fidesz akadályozta meg a közegészségügy fizetőssé tételét és 2010 óta pótolja az egészségügytől elvett pénzeket, stabilizálta a kórházak pénzügyi működését, radikálisan csökkentette adósságiakat és a várólistákat. Emellett 1200 milliárdos fejlesztést hajtanak végre a vidéki és a fővárosi kórházakban, új orvosi eszközökkel szerelik fel az intézményeket és emelik az orvosok, ápolók bérét is - sorolta a közleményben a Fidesz-frakció.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2018. október 11. 21:03
Látom,azért a kultúra utat tör:DDDD Bántott valaki? Mesélj!
kunfia
2018. október 11. 17:57
Viktorkám, Viktorkám! 1. Volt egyszer, vagy nem is volt Egy legenda, mely rólad szól. Messziről jött emberek Költötték a híredet. 2. Egyetlen lyukas gatyával, Néhány tucat tolvajjal Az sok pénzért harcolok, S egyszerű tolvaj vagyok. 3. Így is jó ez, nekünk jó ez, Igen jó lesz, megint csapjuk be a választót! R1. Viktorkám,Viktorkám, Devla tigrise, Támad a banda. Viktorkám,Viktorkám, újra Tűzbe megyünk, vagy a vízbe esünk, ha vezetsz. R2. Viktorkám,Viktorkám, Devla tigrise, Birkád vár ma. Viktorkám,Viktorkám, Veled bárhova elmegy, ha hívod, hát jó, ha sietsz. R3. Viktorkám,Viktorkám Devla tigrise, Támad a banda. Viktorkám,Viktorkám, újra Tűzbe megyünk, vagy a vízbe esünk veled. 4.Volt egyszer, vagy nem is volt Egy legenda, mely rólad szól. Nem kell már a sok beszéd, Néhány milliárd kéne még! 3., R3., R2., ||: Viktorkám,Viktorkám, Viktorkám,Viktorkám, :|| Viktorkám,Viktorkám
Berecskereki
2018. október 11. 16:52
Ez nem meglepő. Gyurcsány összödön kinyilvánította "azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot!" Röviden másvilágot. Szerinte ezért még az ördöggel is érdemes összefogni.
kunfia
2018. október 11. 16:35
A fideszes elvtársaknak 9éves kormányzás után már nem visszafelé kellene mutogatniuk,hanem hazudozás nélkül megmutathatnák,hogy mit sikerült javítaniuk! Vagy csak ismerjék be az igazságot,miszerint:"Nem csináltunk semmit 9évig,csak loptunk,csaltunk,hazudtunk."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!