Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Trump szaúdi tisztségviselőkkel egyeztetett az eltűnt újságíró ügyében

2018. október 10. 22:12

A legmagasabb szintű egyeztetést folytatott az eltűnt szaúd-arábiai újságíró ügyéről Trump szaúdi kormányzati tisztségviselőkkel.

2018. október 10. 22:12

A legmagasabb szintű egyeztetést folytatott szaúdi kormányzati tisztségviselőkkel az Isztambulban eltűnt szaúd-arábiai újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyéről az amerikai elnök. Ezt Donald Trump közölte szerdán Washingtonban újságírókkal. 

Az elnök leszögezte: az Egyesült Államok végére akar járni az ügynek és szorosan együttműködik Törökországgal, hogy feltárják, mi is történt valójában. „Mindenkit megkérdezünk, tudni akarjuk, hogy mi történt” – fogalmazott az elnök. Hozzátette, hogy a helyzetet nagyon súlyosnak tekinti.  

Hasogdzsi tavaly hagyta el Szaúd-Arábiát, – mint mondta – azért, mert megtorlástól tart a jemeni háborút és a szaúdi szerepvállalást bíráló cikkei miatt. A rendszerkritikus újságíró azóta a The Washington Post című amerikai lapnak írt cikkeket, és török barátnője kedden ebben a lapban tett közzé nyílt levelet, Donald Trump elnök segítségét kérve.

Az újságírónak október 2-án veszett nyoma, amikor bement Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusára, és nem jött ki onnan. 

A The New York Times szerdai számában azt írta: török biztonsági szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy Hasogdzsit a konzulátusra érkezése után két órán belül meggyilkolták.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2018. október 10. 22:45
Bulgária megtagadja a német kiadását Törökországnak: https://vilagpanorama.hu/2018/10/10/bulgaria-megtagadja-a-nemet-kiadasat-torokorszagnak/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!