Orosz külügy: A totális elukránosítás ellentétes az ukrán jogi normákkal

2018. október 10. 18:30

„Úgy tűnik, keveseket érdekel Kijevben, hogy növekszik a társadalmi feszültség és megosztottság annak következtében, hogy megsértik saját országuk állampolgár-millióinak jogait és érdekeit" – mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője.

2018. október 10. 18:30

Az ukrajnai társadalomnak a Kijev által folytatott totális elukránosítása ellentétes Ukrajna jogi normáival és a nemzetközi intézmények ajánlásaival –jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a krími Koktebelben tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Zaharova az orosz diplomácia álláspontját az új ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban fejtette ki, amelyet első olvasatban csütörtökön szavazott meg a kijevi parlament. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán törvényhozás a jogszabály négy tervezete közül a legradikálisabbat szavazta meg.

„Ez a jogi kezdeményezés Kijev totális elukránosítást célzó politikájának folytatását jelenti az oktatás, a kultúra, az igazságszolgáltatás, az egészségügy, a tömegtájékoztatás, de még a fogyasztói szolgáltatások területén is" – mondta. A szóvivő megjegyezte, hogy ezzel Ukrajna megsérti saját alkotmányának normáit, amelyek 10. cikkében szavatolja az orosz nyelv és más nemzeti kisebbségek nyelveinek szabad fejlődését, használatát és védelmét. Rámutatott, hogy a tervezet ellentétes a nemzeti kisebbségekről rendelkező ukrán törvény hatodik cikkével is, amelynek értelmében az állam biztosítja számukra az anyanyelv szabad használatát a kultúra, a tájékoztatás, az oktatás, valamint a társadalmi élet egyéb területein.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajna nemzetközi intézmények, a többi között a Velencei Bizottság ajánlása ellenére durván megsérti nemzetközi kötelezettségvállalásait a emberi jogok védelmének területén. „Természetesen ebben az uralkodó rendszer arra irányuló kísérletét látjuk, hogy a nyelvi kártyát egész egyszerűen a hatalom megőrzése érdekében játssza ki" – fogalmazott Zaharova. „Úgy tűnik, keveseket érdekel Kijevben, hogy növekszik a társadalmi feszültség és megosztottság annak következtében, hogy megsértik saját országuk állampolgár-millióinak jogait és érdekeit" – tette hozzá az orosz külügyminisztérium szóvivője.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2018. október 11. 00:07
Az oroszul beszélő Klicskó fivérek mit szólnak az ukrán nyelvtörvényhez?
Világpanoráma
2018. október 10. 22:47
Bulgária megtagadja a német kiadását Törökországnak: https://vilagpanorama.hu/2018/10/10/bulgaria-megtagadja-a-nemet-kiadasat-torokorszagnak/
Világpanoráma
2018. október 10. 21:27
Robert Fico nyilatkozata a televízióban: https://vilagpanorama.hu/2018/10/10/robert-fico-nyilatkozata-a-televizioban/
apika2
2018. október 10. 20:29
Nem mondom hogy nekünk csak hátradőlve kell néznünk a dolgokat, de hogy az oroszok nem fogják szó nélkül hagyni több milliónyi orosz ukránosítását az tuti... Tudják ők jól amúgy is, hogy csak ki kell várniuk, nálunk se jött be a kényszer orosz oktatatás. De Putyin nem az a várakozós fajta...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!