Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A holokauszt története és a Gonosz mibenléte

2018. október 09. 14:10

Az ezeréves magyar történelemben nem ismerek olyan kérdést, ami teljes konszenzussal oldódott volna meg.

2018. október 09. 14:10
Gerő András
24.hu

„Mi közöm a Sorsok Házához?

Amikor majdnem négy évvel ezelőtt felkértek, hogy vegyek részt a Sorsok Háza koncepciójának kidolgozásában, nagyon örültem, és igent mondtam. Sok ok miatt úgy gondoltam és gondolom, hogy egy ilyen intézmény igencsak hasznos lenne. A koncepció kidolgozása elindult, eljutott egy már érzékelhető és a szűken vett érintetteknek bemutatható pontig, de félbeszakadt, mert a megrendelő befagyasztotta elkészítését. Így aztán hiába készültek tanulmányok, írott anyagok, hiába jött létre egy látványvilág, maga a koncepció mégsem vált teljessé. Úgy tűnt, hogy ez egy kárba veszett munka, mert a politikai megrendelő olyan feltételrendszert alakított ki, ami nem volt teljesíthető. Ez alatt azt értem, hogy teljes konszenzust várt el, ami ebben az esetben gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a létesítmény szellemileg ne jöjjön létre.

Az ezeréves magyar történelemben nem ismerek olyan kérdést, ami teljes konszenzussal oldódott volna meg.

Az akkori kormányhatározat végrehajtásának felelőse elzárkózott attól, hogy a részleges és félbetört koncepciót nagyobb nyilvánosság előtt vitassák meg, aminek alapos indokait megértettem, de nem értettem vele egyet. Ha ugyanis kommunikációs vákuum alakul ki, akkor ezt azok töltik ki, akik vagy nem tudnak semmit, vagy/és saját politikai érdekeik és szerepjátékaik mentén mást fognak mondani, mint amit a koncepció ténylegesen tartalmazott. Nagyjából-egészében ez történt.

2018. szeptemberében a kormány újraindította a befagyasztott projektet, amelynek immár két felelőse van: az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Az újraindítás őszinte örömmel töltött el, hiszen egy ilyen létesítmény iránti elkötelezettségem változatlan. Másfelől viszont jelenleg nincs semmifajta szerepkötöttségem, azaz a négy évvel ezelőtti helyzethez képest semmilyen hivatalos felkéréssel nem rendelkezem. Szabadon nyilatkozhatok meg a projekt tartalmáról.

Amit az alábbiakban elmondok, az jórészt a félbetört koncepcióra épül, részben azóta formálódott ki. Ezeket az elképzeléseket közöltem a kormányhatározatban érdekelt intézmények vezetőivel is, és ők nem emeltek kifogást ellene.

Sok közöm van tehát a Sorsok Házához, és remélem, hogy sok közöm is lesz hozzá. Egészen addig, amíg számomra vállalható. Eddig az volt, noha ilyen megbízhatatlan kormányzati magatartással ritkán találkoztam.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barom segédmunkás
2018. október 11. 16:57
Hát igen a hídverő Gerő nevelt fia...!!!
syphax
2018. október 11. 08:44
A nagybetűs TÖRTÉNELEM-RŐL visszatérve a SORSOK HÁZA ügyéhez. 1.) Jó, hogy végre "dűlőre jut" a SORSOK HÁZA, és lesz belőle valami. 2.) Jó hogy Gerő András történész értelmét látja a "dolognak". 3.) Remélhető, hogy a MAZSIHISZ és a Köves Slomo vezette budapesti zsidóemberek megbékélnek egymással és a Sorsok Háza ügyével. Azt gondolom, hogy ha a MAZSIHISZ-esek látni fogják, hogy sikeres a "HÁZ", akkor értelmét látják majd, hogy ők is betársuljanak a működtetés segitésébe.
gonterl
2018. október 10. 21:29
A pártok összessége kisebb, mint egy ország népessége. A pártok létrehozhatnak konszenzust, de ez nem jelenti azt, hogy az ország népessége csatlakozik ehhez a konszenzushoz. A zsidókat sokan utálták és utálják, de a zsidókérdést nem így oldották volna meg.
Box Hill
2018. október 10. 14:13
A szovjet kommunisták halálteljesítménye a következő korszakok végére, göngyölve: A polgárháború idején 1922 végére: 3,284,000 A NEP korszak 1928 végére: 5,484,000 A kolhozosítás, éhhalál 1935 végére: 16,924,000 A Nagy Terrorral 1938 végére: 21,269,000 A sztálini foglalással 1941 közepéig: 26,373,000 A világháborúval, 1945 közepéig: 39,426,000 A háború után 1953 végéig: 55,039,000 A poszt-sztálinista kor 1987 végéig: 61,911,000 Forrás: R. J. Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990. Innen látszik, hogy például Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél. És ha a holokauszt 1941-ben kezdődött, akkor a még nagyobb Gonosz Birodalom (Reagan elnök) már jó 26 millió hullánál előbb járt. Ez smafu?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!