Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Macron arca

2018. szeptember 26. 12:40

26 ezer eurót költött sminkre.

2018. szeptember 26. 12:40
Kottász Zoltán
Magyar Idők

„Macron politikájával természetesen semmi baj nincsen, hiszen mindenki olyan intézkedéseket hoz, amelyeket országa számára a legmegfelelőbbnek tart. A gond ott van, hogy Macron nem az, akinek mutatja magát. Európa megmentőjének és megreformálójának szerepében tetszeleg, a »populisták« ellenfelének kiáltja ki magát, közben azokat bírálja, akiknek éppenséggel a nyomdokaiba lépett. Az uniós források megvonásával fenyegeti meg azokat, akik szerinte nem befogadóak, nem szolidárisak, holott – mint az tegnap bebizonyosodott, amikor megtagadták az Aquarius hajó kikötését – ő maga is vonakodik az illegális bevándorlók befogadásától. Ezek után pedig olyan megoldást kínál az illegális migráció megállítására – menedékkérő központok felállítását Afrikában –, amelyre az általa populistának tartott Orbán Viktor miniszterelnök már rég javaslatot tett.

Éles különbség mutatkozik tehát Emmanuel Macron retorikája és cselekedetei között. Modoros stílusával, a kamerák kereszttűzében pózolva, bájologva elhatárolódik a nacionalista erőktől, majd odahaza pillanatok alatt felszámol egy migránstábort Párizsban, amiért a magyar kormány megkapta volna a magáét a nemzetközi sajtótól.Macron kétségtelenül aktívabb és célirányosabb külpolitikát folytat elődjénél, Francois Hollande-nál, a francia vállalatok érdekében pedig tárgyal Iránnal, Oroszországgal, Kínával, amelyek, ha a magyar kormányról van szó, természetesen diktatúrák. Mint azt a francia sajtótól tavaly augusztusban megtudhattuk, a francia államfő mindössze néhány hónappal azután, hogy hivatalba lépett, máris 26 ezer eurót költött sminkre. Talán azért, hogy elfedje igazi arcát.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bond, James Bond
2018. szeptember 27. 00:24
Te Kottász, nem ártana utánanézned/kérdezned, hogy a Nagyfőnök milyen felkészítést kap, ha kamerák is jelen vannak, ahol megjelenik...
brekker
2018. szeptember 26. 20:37
Macron egyesíti magában Bajnai simabőrűségét és Gyurcsány nárcizmusát. Nem véletlenül köpködnek ránk, mert mi már ismerjük ezt, túl vagyunk rajta.
Pelso j.
2018. szeptember 26. 18:45
Na és? A fidesz mennyi közpénzt költ arra, hogy jó színben tüntesse fel magát a világ előtt?
írmag
2018. szeptember 26. 17:33
Na és! A horgosi csárda is ki van festve és a kocsmárosné is csak azt hiszi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!