Kádár Jánosnál sem kellett beleszólni a politikába, most is ez történik

2018. szeptember 25. 19:23

Egy erős tömbnek demokratikus módon is sikerülhetne leváltania Orbánt. Látszik azonban, hogy sokkal több szereplő van a palettán, akik nehezen tudnak csak engedni a másiknak. Gyurcsány Ferenc a legerősebb baloldali szereplő akar lenni, az MSZP-nek saját stratégiája van, az LMP továbbra is különutas, a Jobbik pedig nem tudja még mindig pozicionálni magát. Interjú.

2018. szeptember 25. 19:23
Nagy Zsolt
Népszava

A magyar miniszterelnök a napokban találkozott az orosz kollégájával. Ön szerint van összefüggés a vizit és Orbán EU-ban tapasztalható gyengülése között? 

Fontos találkozó volt, de véleményem szerint, ha nem most lett volna a Sargentini-jelentés elfogadása, akkor is létrejött volna. Most ugyanis már azon a ponton vagyunk, amikor elkezdhetünk beszélni az EP-választásokról. Orbán ezzel a látogatással azt üzeni, hogy vannak külső szövetségesei, tud gondolkodni más rendszerekben is az unión kívül. Az persze egy másik kérdés, hogy Nyugat-Európában, sőt Magyarországon is gyújtó-folyadék szokott lenni a Putyinnal való találkozás. Nem kell azonban ebbe most túl sokat belegondolni, Orbán kampányfogásának tudható be.  

Egy másik kutatási témája a 2010 utáni megváltozott politika gondolkodás. Mi változott? 

Egy mondatban az, hogy jelenleg Orbán Viktorról látszik legjobban, hogy egy kidolgozott, mindenre kiterjedő, bár szerintem hibás narratívája van. Amikor a politikai gondolkodásról beszélünk meghatározzuk magunkat, az ellenséget, a célunkat, az eszközeinket, valamint, hogy mennyire tudjuk a valóságot ezekhez igazítani. Jelenleg úgy látszik, hogy az összes fenti kérdésre, Orbán Viktor az, aki leginkább konzekvensen tud válaszolni. Az ellenzéki pártoknak van egy mozgási kényszerük, hogy erre kell reagálniuk, így pedig attól függenek, éppen mit mond a miniszterelnök. Nehéz szituáció, pont a hibridizáció kapcsán. Nem lehet ugyanis eldönteni, hogy diktatúráról, vagy demokráciáról beszélünk-e, így azt se tudják, milyen rendszerben kellene leváltaniuk a Fideszt.  

De mégis: hogyan lehet ebből kimászni? 

Sok elméleti megoldás van, például az erőpolitika. Az elmúlt évben több példa is volt arra, hogy egy ellenzéki párt ki akart emelkedni egyértelműen a többiek közül, de nem tudták végigvinni a programjukat. Mindenesetre, ha ez összejönne, akkor egy erős tömbnek demokratikus módon is sikerülhetne leváltania Orbánt. Látszik azonban, hogy sokkal több szereplő van a palettán, akik nehezen tudnak csak engedni a másiknak. Gyurcsány Ferenc a legerősebb baloldali szereplő akar lenni, az MSZP-nek saját stratégiája van, az LMP továbbra is különutas, a Jobbik pedig nem tudja még mindig pozicionálni magát. Az ellenzéknek más utakban is kellene gondolkodnia.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2018. szeptember 26. 18:23
Van erős tömb Zsolti fiam! Csak hát azt meg FIDESZ-KDMP-nek hívják. Önmagát még eddig a történelemben senki nem váltotta le. Ez a helyzet.
Vakfolt
2018. szeptember 26. 09:35
"Egy erős tömbnek demokratikus módon is sikerülhetne leváltania Orbánt." Jól látod baszod. Kéne egy tömb, ami - ha lenne egyáltalán - mindegy, hogy erős, vagy gyenge, ha van többség, akkor le lehet váltani. Ezt az alapvetést nagyon nem sikerül megugrani, amíg kisebbségben pofáztok, nem lesz semmi.
pot_ember
2018. szeptember 26. 08:11
Még mindig rossz az ellenzék célja! A cél nem az Orbán megbuktatásának kellene lenni, hanem jó programokkal, tervekkel a választók többségének megnyerése. Amíg a választók azt látják, hogy az ellenzék nem tudna felelősen, eredményesen, a haza javára kormányozni (nem kormányképesek) nem fognak demokratikus módon választást nyerni. Aki meg külső beavatkozásra vár az nem demokratikus, nem szolgálja Magyarország érdekeit, sőt elárulja hazáját.
august
2018. szeptember 26. 06:38
Az ellenzéki pártoknak van egy mozgási kényszerük, hogy erre kell reagálniuk, így pedig attól függenek, éppen mit mond a miniszterelnök. Nehéz szituáció, pont a hibridizáció kapcsán. --------------------- :))) Mivel az ellenzéki pártokat kizárólag az Orbánfóbia mozgatja, így az ellenzéki pártok kiszámíthatóak, akár a Japán szuper expressz, minden megszólalás után bármit mondjon Orbán, azonnal megjelennek a vele szembemenő nyilatkozatok. 8 éve ugyanabban a mókuskerékben pörögnek, és észre sem veszik magukat. Ezt mozgási kényszernek nevezni nevetséges, inkább kényszerbetegségnek lehetne hívni. Orbánfóbiának hívják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!