Hol az empátia?

2018. szeptember 25. 20:40

Gyakran jut eszembe, milyen boldog országban élhetnénk, ha az emberek érzelmi intelligenciája elérné az értelmi intelligencia szintjét. A szakemberek szerint ugyanis mindkét típusú intelligencia fejleszthető.

2018. szeptember 25. 20:40
Sztakó Zsolt
Felvidék Ma

„Látunk egy embert a földön feküdni, és legyintünk, hogy biztos csak részeg, és hagyjuk meghalni. Eszünkbe sem jut, hogy talán rosszul lett, fel sem merül bennünk, hogy mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe.

Vagy látunk valakit, aki bajba jutott, de nem segítünk neki, mert úgy gondoljuk, hogy majd segít más. Ennek a jelenségnek már neve is van, úgy hívják, hogy Brooklyn-szindróma.

Gyakran jut eszembe, milyen boldog országban élhetnénk, ha az emberek érzelmi intelligenciája elérné az értelmi intelligencia szintjét. A szakemberek szerint ugyanis mindkét típusú intelligencia fejleszthető.

Az iskola mégis kizárólag a gyermekek értelmét pallérozza, ahelyett, hogy az értelmi és az érzelmi szint egyensúlyára törekedne. Emlékszem, pár éve az interneten terjedt egy levél, egy dán diák fogalmazása az afrikai szegénységről, arról, hogy Afrikában milyen elképzelhetetlen nyomorban nőnek fel a gyerekek. Megható és mélyen elgondolkoztató volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2018. szeptember 26. 08:26
Dánia mindig mintaország volt, még a németek is azt csináltak belőle az 1940-es évek elején.
Akitlosz
2018. szeptember 26. 02:36
Hát nem gondoltam volna az elején, hogy a vége az lesz, hogy bezzeg Afrikában éheznek. Ez nem érzelmi intelligencia, hanem érzelmi zsarolás. Az utcán rosszul lévő emberhez még csak csak van némi közünk, de egy afrikaihoz több ezer kilométerre nincsen. Az ő élete már ugyan nem rajtunk múlik. Ha akkora nagy a nyomor Afrikában akkor mire fel szaporodnak ott az emberek, mint a sáskák? Nem lehet, hogy éppen ezért van ott nyomor?
__Y__
2018. szeptember 25. 22:48
Bennem van empátia, azon személyek iránt, akiket ismerek és közel állnak hozzám, de nem fogom az egész világ fájdalmát a nyakamba venni. Ha azt mondják, hogy Afrikában éheznek, az belőlem nem vált ki semmit, mivel számomra teljesen vadidegenekről van szó, akikkel sosem találkoztam, lehet, hogy ez nem szimpatikus, de én nem fogom megjátszani a sajnálkozást olyan emberek iránt, akikről nem tudok semmit. Az ismeretlenek nyomora engem nem különösebben hoz lázba, bár ettől függetlenül előfordult már, hogy segítettem ilyen szerncsétlen idegeneken, de sosem szánalomból tettem, hanem ha pl. láttam valakiben a kreativitást, hogy letett valamit az asztalra, azt értékeltem. Pl. egy hallássérült lány jött oda hozzám egy kávézóban és lerakott ilyen saját kezüleg készített állatfigurákat meg egy szöveget mellé, hogy ezeket ő készítette és nagy segítség lenne, ha megvenném, azt készséggel elfogadtam.
74bro
2018. szeptember 25. 22:43
Érdekes hogy én ezt fordítva élem meg. Az érzelmi intelligencia túlzott csapongása szerintem nagyobb károkat okoz mint az értelmi intelligencia hidegen érvelő analítikus dominanciája. A nyugati világot epedémiaként elárasztó feminin érzelgősség ellensúlyaként hiányzik egy mértéktartóan higgadt, maszkulin bölcselet. De ez magánvélemény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!