Szijjártó: Az ENSZ-nek garanciákat kellene adnia az üldözött keresztények visszatéréséhez

2018. szeptember 24. 08:27

Szijjártó Péter szerint a nemzetközi közösségnek, így elsősorban az ENSZ-nek lenne a kötelessége, hogy jogi és biztonsági garanciákat adjon arra, hogy az elüldözött keresztény közösségek vissza tudjanak térni oda, ahol évszázadokon át éltek.

2018. szeptember 24. 08:27

A nemzetközi közösségnek, így elsősorban az ENSZ-nek lenne a kötelessége, hogy jogi és biztonsági garanciákat adjon arra, hogy az elüldözött keresztény közösségek vissza tudjanak térni oda, ahol évszázadokon át éltek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint vasárnap este New Yorkban, ahol a héten részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakán.

A magyar miniszter hétfőn Timothy C. Dolan bíborossal, New York érsekével is találkozik, és az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy ezzel a megbeszéléssel kezdi az ENSZ-közgyűlési hetet, mert az elmúlt években egyre súlyosabb jelenség a világban a keresztényüldözés. 

Mára ez vált a világ legüldözöttebb vallásává, minden öt emberből, akit a vallása miatt üldöznek, négy keresztény. Ennek ellenére a világ hátat fordít a problémának, és a jelenlegi „képmutató világpolitikai gondolkodásmódba nem fér bele a tiszta, világos beszéd a keresztény közösségek sorsáról" – hangoztatta Szijjártó Péter. 

Hozzátette, hogy Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett. Erről szól a kormány Hungary Helps nevű programja a Közel-Keleten. Ennek célja az ottani keresztény közösségek megerősítése, valamint az, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől visszafoglalt területekre garantálják a keresztény közösségek visszatérését. 

Az amerikai katolikus egyház is határozottan vállalja a közel-keleti keresztény közösségek ügyét, így „a törekvéseink egybeesnek" – mondta Szijjártó Péter a bíborossal folytatandó megbeszélésére utalva.

Az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszaka mentén lebonyolított számos kétoldalú programja között a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn találkozik a világ második legnagyobb gyógyszeripari cége, a Pfizer vezetőivel, valamint a Magyarországon komoly klinikai tesztsorozatot végző MSD Pharma irányítóival.

Ezzel összefüggésben elmondta, hogy a világ legnagyobb gyógyszergyárai az elmúlt időszakban jelentős érdeklődést tanúsítanak Magyarország iránt, különösen a klinikai tesztek kiterjesztése iránt, ami az egész ágazatnak újabb komoly fejlődési lehetőség. A gyógyszeripar Magyarországon az autóipar mellett a kutatás-fejlesztés élenjárója – emelte ki Szijjártó Péter. Tavaly az ágazatban 245 millió dollárnyi (67 milliárd forintnyi) volt a ráfordítások nagysága a kutatás-fejlesztés terén.  A szektorban az év első felében 32 ezren dolgoztak, ami 17 százalékos növekedést jelent, és szintén mutatja a gyógyszeripar dinamikus növekedését. A termelési érték 11 százalékkal növekedett az év első felében. A négy visegrádi ország (V4) összehasonlításában Magyarországon a legnagyobb a gyógyszeripari beruházások értéke, eléri a 3,5 milliárd dollárt, és termelékenységben is hazánk áll az első helyen a térségben – emelte ki Szijjártó Péter.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. szeptember 24. 19:29
"Szijjártó: Az ENSZ-nek garanciákat kellene adnia az üldözött keresztények visszatéréséhez" Az ENSZ csak arra tud garanciát vállalni, amire a tagországok felhatalmazzák, illetve biztosítják az anyagi forrásokat. Szijjártó a magyar külügyminiszter! Talán előbb fel kellene készíteni az alapokból, mert így csak saját magát járatja le.
pemete jakab
2018. szeptember 24. 19:27
"Szijjártó: Az ENSZ-nek garanciákat kellene adnia az üldözött keresztények visszatéréséhez" Álszent duma. Nem csak a keresztényeket üldözik.
VakzKommondor
2018. szeptember 24. 12:52
https://444.hu/2018/09/24/a-ner-gyozeteseivel-a-fedelzetukon-gyakran-keresztezi-egymas-utjat-egy-17-milliard-forintos-maganrepulo-es-egy-hetmilliard-forintos-tengeri-jacht
Pelso j.
2018. szeptember 24. 12:49
Péter, lépjünk ki. Nemrég még uszítottátok a pártmédiát az ENSZ-re, most meg hozzá fordulni...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!