„Emmanuel Macron szavait nehéz másként értelmezni, mint hadüzenetként. Persze a francia elnök nem is kívánta elmismásolni az ügyet, egyértelműen elkezdte a kampányt a jövő évi, sorsdöntő EP-választásokra. Bármilyen szedett-vedett, önmagát kereső és állandóan önnön fontosságát igazolni próbáló, a demokráciát leginkább eljátszó, mintsem művelő testület is az Európai Parlament, jövő tavasszal új világ mosolyog Brüsszelre és Strasbourgra, új szereplőkkel és új vesztesekkel. Az pedig nagyon fontos Macron számára, hogy ezek a vesztesek ne ők legyenek.
Mostanra látszik, ki merre akar elindulni, s kikre számít a küzdelemben. Macron és Orbán Viktor egyaránt a reformok híve, előbbi viszont olyan alapállásból, hogy nála van a pénz és a paripa, van atombombája, és ezerszer magasabbra szögelték az ő bársonyszékének ülőkéjét, mint Közép-Európa bármely vezetője arra gondolna.
A posztmodern Nyugat-Európa számára a befolyás adott tény, és nem szégyellősek kihasználni ezt az adottságot. Macron így kíméletlenül elorozza a kontinens vezetését a hirtelen nagyon meggyengült és elfáradt, belső harcokba bonyolódott Angela Merkeltől, önmagát kinevezi az „igazi” európainak, mert ez a mindig beváló trükk: a saját érdekeinket Európa érdekének nevezzük, így a velünk szemben állók értelemszerűen nem európai ügyért küzdenek. A kampány során is így fognak felállni a csapatok, ne legyenek illúzióink. Ez a bizonyos ellentábor pedig Orbán Viktor és a nemzeti önrendelkezésért harcoló országok közössége lesz.”