Nem indulok 2019-ben az európai parlamenti választásokon

„Sokszor az az érzés, hogy az Európai Néppárt képviselőinek egy része annyira kereszténydemokrata, mint amennyire Adenauer (Konrad Adenauer német kancellár, az Európai Unió elődszervezetének és Európa egyesülésének gondolati atyja – a szerk.) a hatvanas években anarcho-kommunista lett volna. Hogyan jutott idáig ez a pártcsalád?

Számomra a néppártbeli többségnek a viselkedése a leginkább lesújtó. Képzeljük el lelki szemeinkkel az Európai Unió karéját a szavazáskor. Az egyik oldalon a baloldali liberálisok örömködnek, miközben a legnépesebb frakció tagjai, a néppárti képviselők hallgatva sunyítanak. Ezt az elitet, ezt az embertípust kísértetiesen megtestesíti Manfred Weber, akinek párttársai, a bajor CSU-s frakciótagok mindegyike velünk szavazott, kivéve őt, aki a csoportjuk elnöke. El is szólta magát, amikor a szocialistáknak és a liberálisoknak koalíciót ajánlott 2019-re. Ez kissé elsikkadt a hírekben, de nem árt ügyelni minderre. Megítélésem szerint a Néppárt jövője szempontjából a magyar vonal a kitörési pont. Épp azzal veszítheti el a Néppárt a meghatározó szerepét az Európai Parlamentben, ha szembemegy a kontinens polgárainak akaratával. Összességében a néppárti kollégák cserben hagytak bennünket, lemondtak a keresztény Európáról. Ez a tudathasadás szintje. Így hasonlik meg a keresztény Európa, a civilizáció koronájának tartott fehér ember társadalma. Ezzel kell szembenézni.

Mikor vesztette el az illúzióit, hogy a papíron szövetséges európai nemzeti pártok értik az alapító atyákat? Vagyis azt, hogy Európa keresztény lesz, vagy nem lesz? Esetleg vannak még illúziói?

Ez a kiábrándulás EP-képviselőségem első éveiben elkezdődött. Évtizedekig felnéztünk a nyugati demokráciákra, oda küldtük S.O.S. üzeneteinket, onnan vártuk a felmentőket. Amikor bekerültem a körükbe, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy cseberből vederbe estünk. A nemzeti ügyek iránti érzéketlenség és a vallástalanság, mondhatom, szinte általános. Nehéz eldönteni, hogy melyik volt rosszabb: a kommunista ateizmus vagy a nyugati szekularizmus. Az első évektől elképedve láttam a fasisztázást, antiszemitázást. Ráadásul minket, magyarokat pécéztek ki mindezzel, miközben a vak is látja, tudja, hogy mindegyik szomszédunk nacionalistább nálunk. Ebben a több mint egy évtizedes folyamatban veszítettem el az illúzióimat, és elárulom: az elmúlt hetekben úgy éreztem, hogy ki kell lépnem a Néppártból, független képviselőként folytatva a munkát. Egy dolog akadályozott meg ebben: a stratégiai szövetségeseinkhez, a Fidesz-KDNP-hez és Orbán Viktor barátomhoz fűző lojalitáskötelék.

[...]

Ön kapott már hideget-meleget az elmúlt 30 évben, onnantól, hogy kis híján megölték 1989-ben, majd jóval később megkapta a legmagasabb állami elismerést, a „Románia Csillagát" antikommunista érdemeiért; odáig, hogy Szeku-ügynöknek nevezték (a kommunista Romániában a titkosszolgálat, a Securitate köznyelvi elnevezése – a szerk.), majd hazaárulónak, és visszavonták kitüntetését. Kicsit mindent megspékeltek még a magánéletével. Hogyan bírja, folytatja-e az aktív politizálást, akár az Európai Parlamentben?

Erdélyi Zsuzsanna népi imádságainak a csángó testvéreinknél gyűjtött sorait idézhetném. Nap mint nap ezekkel ébredek. Őszintén szólva sokszor kilátástalannak tűnik a küzdelem, mert aminek a végét reméltük '89-ben, az ma is tart. Az elmúlt majd három évtizedet gyakorta elesett emberként éltem meg. Ugyanakkor az embernek hitéhez, az ügyhöz hűségesnek kell maradnia, mint a jó orvosnak az esküjéhez. Az aktív politika viszont a véremmé vált, különösen erkölcspolitikai vonatkozásban. Nekem erkölcsi kérdés, hogy nem hagyom magára erdélyi népemet, a Kárpát-haza kisebbségbe szorított magyarságát. Úgy döntöttem, hogy 2019-ben nem indulok az európai parlamenti választásokon, de az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként továbbra is aktív, és remélem, hogy alkotó hasznosságú szereplője maradok a Kárpát-medence közéletének.”