Nem zárja ki a Fideszt az Európai Néppárt a hetes cikk szerinti eljárás lezárultáig

2018. szeptember 20. 00:21

Semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az Európai Néppárt a hetes cikke szerinti eljárás lezárultáig – jelentette ki Joseph Daul, az EPP pártelnöke.

2018. szeptember 20. 00:21

Az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, előző héten kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az Európai Néppárt (EPP) – jelentette ki Joseph Daul pártelnök szerda este az informális salzburgi EU-csúcs margóján.

A sajtó nem kényszeríthet Orbán Viktor kidobására. Pártunkban demokrácia és jogállamiság uralkodik, megvannak a szabályaink” – nyilatkozott a néppárti tagállami vezetők egyeztetése előtt a francia politikus, aki a magyar miniszterelnökről azt mondta, hogy „nem könnyű eset, ezt mind tudjuk”.

Sajtóértekezletén közölte, hogy az EPP meg fogja várni a hetes cikk szerinti eljárás eredményét, valamint azt, hogy az Európai Bizottság értékelje a jogállamiság magyarországi helyzetét. Leszögezte: következményeinek kell lennie annak, ha valaki nem felel meg a jogállamisági elveknek.

Hozzátette, más tagországokat is ugyanezzel a mércével kellene mérni, például a szociáldemokrata kormányzású Máltát, Romániát és Szlovákiát, amelyekben ugyancsak aggodalmakra ad okot a helyzet.

Az EPP több tagpártja a Fidesz kizárását szerette volna elérni, Daul szavai azonban világossá tették, hogy a vezetés ezt egyelőre nem akarja. Szakemberek szerint ezen nyilatkozat után szinte bizonyos, hogy a magyar kormánypárt legalábbis a jövő évi európai parlamenti választásig tagja marad a néppártnak, a jogállamisági eljárás ugyanis addig semmiképp nem fog lezárulni.

(MTI)

Összesen 406 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Edvind Johnsson3.0
2018. szeptember 20. 10:49
" magyar kormánypárt legalábbis a jövő évi európai parlamenti választásig tagja marad a néppártnak" Aztán majd a szavazás végeredményének megismerése után döntünk a további sorsáról.
alex44
2018. szeptember 20. 09:21
No, a gyurcsány ezt hogy fogja kimagyarázni a "kormánybuktató" gigatüntetésén ? Nem is beszélve az újhülye pistáról ,aki szinte megszálottan harcolt a kizárásért.
pollip
2018. szeptember 20. 09:20
Én innen azt mondom, az előrehozott választás lenne a legjobb.
Edvind Johnsson3.0
2018. szeptember 20. 09:18
Rendes gyerekek ezek ott a Néppártban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!