„A függetlenített értelmiségi, így Puzsér büszke függetlenített mivoltára. Vagyis erénynek gondolja azt, hogy bárkitől elfogad zsoldot – ha jobban belegondolunk, mi a függetlenség, ha nem ez? A szabadúszó zsoldosnál nincs függetlenebb, hiszen nem lojális senkihez. Igaz, egy valódi zsoldos legalább azzal tisztában van, hogy megbízást teljesít, szemben az értelmiségivel, akinek hiúsága megakadályozza, hogy bármi hasonlót beismerjen. Ő minden körülmények között független, nem kötődik érdekekhez.
A szabadúszó, független értelmiségi ebből a pozícióból nézi le azokat, akik közösséghez tartoznak. Közösséghez tartozni a szemében nem morális minőség és nem erény. A közösséghez tartozás eredménye az »elfogultság«, aki közösséghez tartozik, az korrupt – minimum morálisan –, tisztánlátását elhomályosítják a közösség elfogultságai.
A független értelmiséginek nincsenek ilyen jellegű, korrumpáló kötődéseik, nem tartoznak közösséghez, »szabadon lebegnek«. Ezért úgy gondolják, ők látják azt az igazi valóságot, amit a közösség, lojalitás és egyéb kötődések miatt korrumpált egyszerű halandók nem. A független értelmiségi ezért hangoztatja, hogy ő patikamérlegen méri a kritikát, mindenkivel szemben (is!) kritikus, kritikája az origó. Az alfa és az ómega, a kezdet és a vég, senki sem juthat az Igazsághoz és megváltáshoz, hanem ha Őáltala. A közösség, lojalitás, kötődések által megrontott halandók értékítéletei partikulárisak, a függetlenített értelmiségi ítélete univerzális, felülemelkedik ezeken a mindennapi elfogultságokon. Az értelmiségi a saját véleményébe szerelmes, mindennel szemben kritikus, csak saját véleményével szemben nem (hisz az nem vélemény, hanem az Igazság!). A függetlenített értelmiségi korunk fundamentalista prédikátora.
A függetlenített értelmiségi tévedhetetlen. Még az Egyház tanítóhivatalának sem annyira széleskörű a tévedhetetlensége, mint a kritikus értelmiségié. Az ő tévedhetetlensége totális. A kritika önmagában erény, a tartalma lényegében lényegtelen – ugyanis a kritika igazolja az értelmiséginek önmaga számára, hogy valóban független, minden napi történés, elfogultság és kötödés fölött áll. Az értelmiségi egyik leggyakoribb kritikája a politikával szemben, hogy utóbbi azt hangoztatja: »mi és ők«. Ezek valóban használhatatlanok az értelmiségi számára, aki onnan indul ki és oda is érkezik vissza, hogy »Én«.”