Az orbáni szemlélet enciklopédikus összefoglalása

2018. szeptember 16. 11:50

„Ha magyarnak születtél, akkor egyedi, sőt különleges fajtához tartozol” – mondta, ami par excellence rasszizmus, csak ezt ma a rezsim szokás szerint hazafiságnak hívja.

2018. szeptember 16. 11:50
Lévai Júlia
HVG

„Országunk 1-es számú harcosa, Orbán Viktor augusztus végén eltemette egy harcostársát, Kerényi Imrét, akinek koporsója felett egyszersmind összefoglalta társadalom- és politika szemléletének alaptételeit. Ezek pedig a következők:

»Ha magyarnak születtél, akkor egyedi, sőt különleges fajtához tartozol« – mondta, ami par excellence rasszizmus, csak ezt ma a rezsim szokás szerint hazafiságnak hívja. Mindenesetre a magyar miniszterelnök szerint az emberi fajtákon (rasszokon) belül léteznek kiemelkedő, különleges fajták és főként létezik értékhierarchia, amelynek csúcsán pedig a mi fajtánk (rasszunk, ami persze valótlanság, hiszen kevert nép vagyunk) áll.

Ezt a fajtát pedig két tulajdonsága emeli a többi fölé: egyrészt a nyelve sajátos észjárást, igazságokat és törvényeket generál, másrészt ez a fajta ezer éve ugyanazon a területen lakik. Mindkét dolog úgymond csak a magyarra jellemző. Az emberiség más fajtái nyilván nem rendelkeznek saját nyelvvel és országgal, amelyet régóta birtokolnak. Az ezeket megfogalmazó mondat pontosan így hangzott:

»Olyan nyelven beszélsz, olyan rugóra jár az agyad, olyan észjárás igazságai és törvényei szerint rendezed be az életed immár ezer éve ugyanazon a helyen, amely csak ránk jellemző.«

A magyar fajta úgy kivételes, hogy attól rögtön »egyeddé« – tehát egyetlen személlyé válik (organikus nacionalizmus, mint a fasizmus megalapozója: a nép, a nemzet mindig minden pillanatban személyként létezik, lélegzik együtt), ám ez az »egyed« egyúttal ritka is, ezért veszélyeztetett fajta, akár a vörhenyes csorvány vagy a magyarföldi ganajtúró (ezek eszmei értéke 10-10 000 Ft). Amiről ebből a mondatból értesülhetünk:

»A magyar kivételes, de mivel ritka egyede az emberi fajnak, hát szükségszerűen veszélyeztetett is”« Ez egyébként jól fejlett paranoia.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. szeptember 17. 21:47
A szélesszájú Júlia. -Én vagyok a szélesszájú kis béka. -Én meg a hosszúcsőrű gólya. -Hol látsz te itt széles szájú kis békát?
kurbitalis
2018. szeptember 17. 21:07
Ez egy rasszista panelpina
kurbitalis
2018. szeptember 17. 20:53
Na, amikor a ribanciális elvtársnők értelmiségit akarnak játszani. :-)))))))))))))))))))))
orion
2018. szeptember 17. 14:48
„Ha magyarnak születtél, akkor egyedi, sőt különleges fajtához tartozol” – Bizony. És ebben semmi rasszizmus nincs. Persze aki ennyire másnak születik, mint Lévai elvtársnő...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!