Életünket és vérünket

"Fontos eldönteni, hogy »életünket és vérünket« mire áldozzuk. Áldozzuk fel életerőnket valakiért, mint ahogy például 1741. szeptember 11-én a magyar rendek felajánlották ezt Mária Teréziának, és segítették a mindig is hálátlan sógort, vagy fordítsuk szellemi és anyagi forrásainkat a magyarság megőrzésére, gyarapodására?" Hát ezt a kérdés már 1526. óta nem képes eldönteni az ország, egyetértés ebben nem lesz. Marad a labanc kuruc szembenállás.

Kárteszi Judit nagyon is józan és tárgyszerű írásait öröm olvasni. Még akkor is, ha a valóságuk nem vidám - de a valóság tehet róla, nem az írójuk. Elismerésem és szimpátiám!

A te életedet és véredet, s miért is....?

Szar e a gentini? Európa kiszavazott bennünket magából. Demokraták, megtehetik. Eldöntötték, hogy mi nem vagyunk közéjük valók, nem vagyunk demokraták. Aki demokrata úgy tesz, úgy cselekszik, mint egy demokrata. Nem akar más lenni vagy ennél többet. Aki többet akar az több, mint demokrata, azaz diktátor. Mi diktátorok vagyunk, diktatúrában élünk és nem kedveljük a sajtószabadságot, a választást vagy a vélemény kinyilvánítását. Mi magyarok egész egyszerűen irtózunk ezektől a közhelyes ideáktól. Mi realisták vagyunk, a realitás talaján diktátorkodunk. Nem tűrjük, ha nagyobb diktátor kerekedik fölénk, mint a sajátunk. És fajt is gyűlölünk. Amikor nap, mint nap kimegyünk az utcára, ez jár a fejünkben. Főleg nekem. Mert én aztán el sem tudom képzelni az életemet enélkül. Minden imámba belefoglalom. Mindennapi fajgyűlöletetünket add meg nekünk ma. Ámen. Ettől jobb lesz nekem is és az engem körülvevő társadalmunknak. Felelős fajgyűlölő és antidemokrata vagyok. Arról nem tehetünk, hogy a génjeinkben van, egyszerűek vagyunk. Nem tudunk mit kezdeni a szabadságérzettel, az igazi miliőnk az ötvenes évek. Azok voltak a valódi vezetők. Megvédték a demokráciát az emberektől, a mi érdekünkben. Ebben jól éreztük magunkat. Most itt vannak ezek hülye választások, ahol nem csak egy rubrika van. Természetes, hogy összezavarodunk. Össze-vissza ikszelgetünk, nem mérlegelünk felelősen. Ezt mi nem tudjuk, mert a legjobb időszakainkban nem kellett. Mindig is komcsik maradunk, akik azért verték ki a balhét ötvenhatban, hogy ne menjenek ki az oroszok. Mutassák az utat. Mi nem a demokráciáért, mi a diktatúráért harcoltunk. Most végre megérkezett ez a drága, aranyos Sargentini és arra is rávilágított, hogy a magyar néplélek egyúttal náci is. Micsoda felfedezés! Végre tudjuk, hogy komcsi elánnal felszívott fasiszták vagyunk, ami ugyan kicsit más, mint a nemzeti szoci, de éppen elég, hogy tudják, nem vagyunk emberek, nem érdemeljük meg ezt a státust. Bárki bármit mond, ez már itt nem Európa. Ez kérem, a tajga, Putyin hátsó fele, a megátalkodott ellenkezők és nem egyetértők, a rebellis magyarok hazája. Azoké, akik mindig kivívták maguknak a rabszolgaságot, azt, hogy valakinek az alfelébe kerüljenek. Ezer éve ezért küzdünk szakadatlanul, rendíthetetlenül. Valójában a magyar kifejezés eredete is ebből a szógyökből származik, miszerint szabadságot nem kedvelő, diktatúrában élvezkedő. Most is szerencsénk volt. Jött Sargentini és végre kimondta a kimondhatatlant. Nem koncepciós eljárásban, nem megrendelésre, hanem komoly, mindent átfogó, alapos vizsgálattal bizonyította, hogy ő és az európai parlament mindent tud a demokráciáról. A kormányt vagy a hivatalos szerveket nem kérdezte, mert azok hazudnának. Ő magától rájött az igazságra. Az sem zavarta, hogy ezzel a módszerrel egy elmeháborodott is tudna jelentést írni, mégis bátran belevágott. Ugyan úgy, ahogy annak idején Rákosi, Sztalin legjobb magyar tanítványa. Pontosan azokkal a demokratikus, körültekintő módszerekkel dolgozott, amivel annak előtte a nagy vezér is. Az a nagy ember, aki nem irtott ki milliókat és nem szegte meg a szavát soha. Akinek az országában mintaértékű életszínvonalon éltek az emberek, nem rettegtek és nem vágytak jobbra. A demokrácia lesújtott vasmarokkal a diktátorunkra, nem diktatórikus eszközökkel. Nem forgatták ki a törvényeket – a tartózkodást is igennek minősítve – csak azért, hogy meghamisítsák a demokráciát. Természetesen mindenki meglepődött, hiszen nem Merkel, Makron vagy Soros megrendelésére történt az egész, hanem spontán jött el az igazság órája. A legmeghatóbb pillanat az volt, amikor a bejelentést követően Sargentini fölállt, meghatottan, könnyes szemmel meghajolt és percekig ünnepeltette magát a méltó, nem előre megírt győzelem mámorában. Korábban a hóhérok sosem ünnepeltették magukat, igyekeztek gyorsan eltűnni a balfenéken. Most megteremtődött ez a szép hagyomány is. Hajrá demokrácia, hajrá Európa! https://felhom.blog.hu/2018/09/14/szar_e_a_gentini