Tévésorozatban vendégszerepel Brigitte Macron

2018. szeptember 14. 11:19

A sorozat fogyatékkal élő sportolókról szól.

2018. szeptember 14. 11:19

Brigitte Macron, a francia köztársasági elnök felesége vendégszerepel egy francia tévésorozatban.

A 65 éves first lady a France 2 csatornán futó Vestiaires (Öltözők) című televíziós vígjátéksorozat következő, szombaton sugárzott epizódjában alakítja saját magát.  A sorozat két és félperces részei egy úszóklub fogyatékkal élő sportolóiról szól.

Tudtuk, hogy nagy rajongója a sorozatnak, ezért merült fel bennünk, hogy felkérjük a szereplésre” – mondta el Adda Abdelli, a széria alkotója.

A különleges epizódot beharangozó reklámklipben Brigitte Macron azt a világoskék ruhát viseli, amelyben férje, Emmanuel Macron tavaly májusi beiktatásán jelent meg, és nem is titkolja, hogy lámpalázas.

A francia first lady korábban egy amiens-i középiskolában tanított és az iskola színjátszókörét is vezette. Akkor ismerte meg későbbi férjét, Macront, amikor még diákként oda járt.

A francia elnök a közelmúltban szintén megjelent egy dokumentumfilmben, amelyet a májusi cannes-i filmfesztiválon mutattak be. A La Traversée című produkció azt vizsgálta, hogyan változott Franciaország az 1968-as diáklázadás óta.

(MTI)

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orion
2018. szeptember 16. 13:39
La Premiere Dame a filmcsillag. Bassszki.
sersem4
2018. szeptember 15. 17:38
Gondolom a tehetségét fedezték fel, és a rendező a fejére csapva, többezer jelentkező közül válogatta ki, mint a legtehetségesebbet, a piacgazdaság és esélyegyenlőség megyében, közbeszerzése. Milyen kapós lett a porhanyós. A következő sorozat gondolom a Walking Dead lesz. Oda még smink se kell neki.
Zsolt75
2018. szeptember 15. 10:25
Fogyatékossal élő a fogyatékkal élőkért. Ez szép .
illesl
2018. szeptember 15. 09:56
Be kellene mutatni Micronnak Heller Anyót! Hátha elcsábítja a vén banya. Még szebbek lennének együtt mint a mostani micronnéval....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!