„Amiben tudok, segítek” – Böjte Csaba atya a Mandinernek

2018. szeptember 14. 12:18

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Szent Ferenc Alapítvány. Böjte Csabával beszélgettünk az elmúlt évekről, emlékeiről és az alapítvány eredményeiről.

2018. szeptember 14. 12:18
Szalma György

Székelyhídon találkoztunk Böjte Csaba testvérrel, a Szent Ferenc Alapítvány alapítójával, hogy az alapítvány elmúlt 25 évéről meséljen videóriportunkban.

Több ezer gyermek nevelkedett fel Csaba testvérék mellett: több ezer egyéni történet, amelyek az evangélium gyakorlatát mesélik el.

Az alapítvány története a kilencvenes évek legelejére nyúlik vissza. A dél-erdélyi mély szórványban, Déván ifiúsági lelkészi szolgálatot ellátó Böjte Csaba elkezdte maga köré gyűjteni a koldus gyerekeket – egy idő után már maguktól is jöttek tucatjával.

Böjte szerint a hatóságok gáncsoskodása okozta mindig a legnagyobb problémát, ma azonban a legnagyobb kihívás, hogy talpraesett nevelőket, igazi szülőket találjanak.

Az alapítvány legnagyobb sikere, hogy nem termeli újra a szegénységet, hogy a felnevelt gyerekek mindegyike megtalálta a helyét a világban. Amikor egy gyermek kilép az alapítvány kapuján, hogy önállóan boldoguljon, akkor Csaba testvér mindig ad egy könyvet nekik, aminek elejébe beleírja a telefonszámát és a mail címét. Bármerre is sodródjanak a későbbiekben, Csaba testvérre mindig számíthatnak.

Csaba testvér beszélt arról is, hogy mi lesz akkor, ha ő már nem lesz, hogyan fog tovább működni az alapítvány és az otthonok. Mindenkit megnyugtat: akkor sem lesz baj. A gondjaiba vett gyerekek ugyanis fontosak Jézus számára, fontosabbak Jézusnak, mint neki vagy bármelyik nevelőnek. Gondja lesz rájuk a későbbiekben is.

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kálmi
2018. szeptember 14. 21:50
Csodálatra méltó ember. Amiket mond és amiket tesz. Összhangban van és kivételes. Mindig a " legyetek jók, ha tudtok" c. filmet juttatja eszembe, Fülöp atyát. Csodás film volt egy hasonlóan csodás emberről. Jó, hogy ebben az ocsmány világban vannak ilyenek, példálózik velük az Isten.
Rike
2018. szeptember 14. 20:17
"Rengeteg szakember bevonásával, statisztikai számítások alapos elemzése után, úgy kalkuláltuk, hogy jelenleg nem áll rendelkezésükre elegendő forrás, az állampolgárok által befizetett TB-ből, hogy mindenki életét megmentsék, ezért "valahol meg kellett húzni a határt, ezért döntöttünk a 75 év mellett. Felelős kormányként, határozott, és megalapozott döntést kellett hoznunk. Többek között erre is felhatalmaztak minket újra, mikor 2018 áprilisában ismételten 2/3-dal nyertük meg a választásokat. Hosszútávon ez a magyar emberek javát szolgálja majd." - nyilatkozta a megosztó sorokat Dr. Nagy Anikó. Ezek a szemétládák 75 év felett nem akarják meggyógyítani anyátokat és apátokat. Mocsok náci banda. Szavazzatok Orbánra!
delphinus
2018. szeptember 14. 17:29
balbunkó tesó! Lehet azért valami abban a vádban, hogy országunkban van némi gond a patriarchátussal...pl az, hogy helyenként indokolatlanul sok erőszak termelődik egyesekben és nem tudnak mit kezdeni a sok melléktermékkel..
még fokozza
2018. szeptember 14. 17:05
Böjte Csaba lelövette a medvét amiért az megette a hűtőjéből a fagyiját. Sajnálja az éhes állatoktól az ételt. Nincs ezekben a székelyekben szeretet. Nem gondoskodnak az élővilágról és pusztítják a természetet. Mindenki bűntárs aki a luxusvadász politikusok oldalán részt vesz a medveellenes hisztériakeltésben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!