Juncker-beszéd: Amerika másolása?

2018. szeptember 13. 10:40

Szilvay Gergely
Mandiner

A State of the Union EU-s változata a további föderáció erőltetésének és a tagállamok visszaszorításának jelképe.

State of the Union, azaz Az unió állapota – ez volt a címe Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerda reggel elmondott beszédének. Juncker sok apróság és unalmas bürokratikus kérdés, például az óraátállítás taglalása közben egy-két érdekesebb gondolatot is megengedett magának, többek közt az EU szuverenitását hangsúlyozta, miszerint ideje, hogy az EU a nemzetközi porondon szuverénként lépjen fel.

Lehet ezt a „bátor és vagány”, vagy a „nem meghunyászkodó” szinonímájaként is értelmezni, s Juncker hangsúlyozta, hogy az EU szuverenitása a tagállamokéból táplálkozik, amellett létezik, nem váltaná azt fel, de mégis a nemzetek feletti szint megerősítését lehet belőle kiolvasni. Nem szükségszerűen, de logikusan gondolkodva, ismerve Juncker álláspontját és előéletét.

Valójában azonban már maga a State of the Union-beszéd is figyelemre méltó. Mi sem jogosabb egy EU-jellegű nemzetközi szövetség esetében, hogy annak egyik vezetője beszámol a dolgok állásáról. 

Nehéz azonban elsiklani afelett, hogy a State of the Union mint beszéd amerikai találmány. George Washington mondta az elsőt New Yorkban. 1801-ben Thomas Jefferson felhagyott a személyes beszéddel, mivel túl monarchikusnak találta (a brit királyi beszédeket látta bele), inkább egy hivatalnok olvasta fel jelentését. Woodrow Wilson volt az, aki 1913-ban újra maga mondta el a beszédet, 1934 óta hívják State of the Unionnak. Legutóbb értelemszerűen Donald Trump mondott State of the Union-beszédet, ami körül mindig nagy a felhajtás, ünnepélyes protokollja van, s egész Amerika figyeli, akár az Oscar-díjátadót.

Ezzel szemben az EU State of the Unionja egy álmos reggelen hangzik el minden különösebb protokoll nélkül, az Európai Parlament egy ülésén a sok közül.

Persze nem biztos, hogy ez baj. A State of the Union mint a beszéd címe ugyanis mégiscsak azt kommunikálja, hogy az Európai Unió számára az Amerikai Egyesült Államok a példakép, azaz a cél az Európai Egyesült Államok. Kiolvasható belőle még egyfajta kisebbrendűségi érzés is; el tudom képzeni, milyen jókat röhögnének az amerikaiak, ha nem lenne jobb dolguk, mint meghallgassák Juncker izzadságszagú, bürokratikus beszédét, s megtudnák, hogy ez a State of the Union európai változata. 

Miközben Amerikában a tagállamok azzal küzdenek, hogy visszaszerezzék az előző 160 év folyamán szépen megnyirbált jogköreiknek egy részét, amelyek láthatatlanul, folyamatosan csúsztak ki a kezeik közül – kivéve persze az államszövetségből való kiválás jogát, az a konfliktus ugyanis egy véres polgárháborúhoz vezetett. Az utóbbi pár évtizedben a tagállami jogköröket a szövetségi költségvetésből és különféle támogatásokból való részesülés korlátozásával nyirbálgatják: ha nem csinálod meg ezt és ezt, nem kapsz támogatást erre és arra. 

No és persze a „state's rights”, a tagállami jogok fogalma összekötődött a beszűkültséggel, a provincializmussal, a rasszizmussal – éppen a rabszolgatartás, a polgárháború és a déli államokban az 1960-as évekig fennálló, törvényi szegregáció miatt, amelyet ezzel a jelszóval is védtek. Azok az idők azonban régen voltak, a tagállamok jogai pedig nem kapcsolódnak szorosan ehhez a kérdéskörhöz, főleg nem 2018-ban.

Ennek ellenére – ha másból eredően is, de – az EU-ban is látjuk, hogy aki nem akar még több uniót, azt Verhofstadt, Cohn-Bendit és társai a populizmus, nacionalizmus és az ezek okozta véres háborúk veszélyének fenntartásával vádolja meg. 

A részletek mások, de a lényeg ugyanaz: a State of the Union EU-s változata a további föderáció erőltetésének és a tagállamok visszaszorításának jelképe. Amerika tagállamainak esete pedig ennek történelmi előképe. Ideje tanulni mindebből. 

vissza a teljes nézetre