Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ne becsüljük alá a Sargentini-jelentés hatását!

2018. szeptember 13. 11:47

Orbán jött, majd szépen lepattant az Európai Parlament falairól.

2018. szeptember 13. 11:47
Pap Szilárd István
Mérce

„Elég csak összehasonlítani a tegnapi EP-vitát a korábbi hasonló eseményekkel. Mindeddig az történt, hogy Orbán bement az ülésterembe, és dömper módjára végignyomult a házon, dadogó, a cipőjük orrát nézegető képviselőket hagyva maga után.Na ez most nem így történt. Orbán jött, majd szépen lepattant az Európai Parlament falairól.

Hiába volt a keddi vita feldúsítva a három szélsőjobbos frakció felszólalóival, hiába kaptuk azt a látszatot, hogy itt azért elég sokan kiállnak a magyar miniszterelnök mellett, a többség szilárdan a magyar jogállam, és nem az azt szétverő magyar kormány pártjára állt. És ami még szimbolikusabb, azok az Európai Néppárthoz tartozó vezetők, akik mindeddig élen jártak a cinikus és gyáva egyrészt-másrésztezésben, most nyíltan olvastak be Orbánnak.

A Sargentini-jelentés nem egy ok, ami majd a NER összeomlásához vezet, az a feladat továbbra is a magyar polgárok többségének demokratikus döntésétől fog függni.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. szeptember 14. 19:24
A nagyapám földje, meg a nyugdíjam fele az valóban lepattant nálatok.
néhai Ch.Pilot
2018. szeptember 14. 11:34
"A Sargentini-jelentés nem egy ok, ami majd a NER összeomlásához vezet, az a feladat továbbra is a magyar polgárok többségének demokratikus döntésétől fog függni.” Így van. 2022-ben újabb Fidesz 2/3 :-)
Malvin
2018. szeptember 14. 08:14
Tegnapelőtt Európa kiszavazott bennünket magából. Demokraták, megtehetik. Eldöntötték, hogy mi nem vagyunk közéjük valók, nem vagyunk demokraták. Aki demokrata úgy tesz, úgy cselekszik, mint egy demokrata. Nem akar más lenni vagy ennél többet. Aki többet akar az több, mint demokrata, azaz diktátor. Mi diktátorok vagyunk, diktatúrában élünk és nem kedveljük a sajtószabadságot, a választást vagy a vélemény kinyilvánítását. Mi magyarok egész egyszerűen irtózunk ezektől a közhelyes ideáktól. Mi realisták vagyunk, a realitás talaján diktátorkodunk. Nem tűrjük, ha nagyobb diktátor kerekedik fölénk, mint a sajátunk. És fajt is gyűlölünk. Amikor nap, mint nap kimegyünk az utcára, ez jár a fejünkben. Főleg nekem. Mert én aztán el sem tudom képzelni az életemet enélkül. Minden imámba belefoglalom. Mindennapi fajgyűlöletetünket add meg nekünk ma. Ámen. Ettől jobb lesz nekem is és az engem körülvevő társadalmunknak. Felelős fajgyűlölő és antidemokrata vagyok. Arról nem tehetünk, hogy a génjeinkben van, egyszerűek vagyunk. Nem tudunk mit kezdeni a szabadságérzettel, az igazi miliőnk az ötvenes évek. Azok voltak a valódi vezetők. Megvédték a demokráciát az emberektől, a mi érdekünkben. Ebben jól éreztük magunkat. Most itt vannak ezek hülye választások, ahol nem csak egy rubrika van. Természetes, hogy összezavarodunk. Össze-vissza ikszelgetünk, nem mérlegelünk felelősen. Ezt mi nem tudjuk, mert a legjobb időszakainkban nem kellett. Mindig is komcsik maradunk, akik azért verték ki a balhét ötvenhatban, hogy ne menjenek ki az oroszok. Mutassák az utat. Mi nem a demokráciáért, mi a diktatúráért harcoltunk. Most végre megérkezett ez a drága, aranyos Sargentini és arra is rávilágított, hogy a magyar néplélek egyúttal náci is. Micsoda felfedezés! Végre tudjuk, hogy komcsi elánnal felszívott fasiszták vagyunk, ami ugyan kicsit más, mint a nemzeti szoci, de éppen elég, hogy tudják, nem vagyunk emberek, nem érdemeljük meg ezt a státust. Bárki bármit mond, ez már itt nem Európa. Ez kérem, a tajga, Putyin hátsó fele, a megátalkodott ellenkezők és nem egyetértők, a rebellis magyarok hazája. Azoké, akik mindig kivívták maguknak a rabszolgaságot, azt, hogy valakinek az alfelébe kerüljenek. Ezer éve ezért küzdünk szakadatlanul, rendíthetetlenül. Valójában a magyar kifejezés eredete is ebből a szógyökből származik, miszerint szabadságot nem kedvelő, diktatúrában élvezkedő. Most is szerencsénk volt. Jött Sargentini és végre kimondta a kimondhatatlant. Nem koncepciós eljárásban, nem megrendelésre, hanem komoly, mindent átfogó, alapos vizsgálattal bizonyította, hogy ő és az európai parlament mindent tud a demokráciáról. A kormányt vagy a hivatalos szerveket nem kérdezte, mert azok hazudnának. Ő magától rájött az igazságra. Az sem zavarta, hogy ezzel a módszerrel egy elmeháborodott is tudna jelentést írni, mégis bátran belevágott. Ugyan úgy, ahogy annak idején Rákosi, Sztalin legjobb magyar tanítványa. Pontosan azokkal a demokratikus, körültekintő módszerekkel dolgozott, amivel annak előtte a nagy vezér is. Az a nagy ember, aki nem irtott ki milliókat és nem szegte meg a szavát soha. Akinek az országában mintaértékű életszínvonalon éltek az emberek, nem rettegtek és nem vágytak jobbra. A demokrácia lesújtott vasmarokkal a diktátorunkra, nem diktatórikus eszközökkel. Nem forgatták ki a törvényeket – a tartózkodást is igennek minősítve – csak azért, hogy meghamisítsák a demokráciát. Természetesen mindenki meglepődött, hiszen nem Merkel, Makron vagy Soros megrendelésére történt az egész, hanem spontán jött el az igazság órája. A legmeghatóbb pillanat az volt, amikor a bejelentést követően Sargentini fölállt, meghatottan, könnyes szemmel meghajolt és percekig ünnepeltette magát a méltó, nem előre megírt győzelem mámorában. Korábban a hóhérok sosem ünnepeltették magukat, igyekeztek gyorsan eltűnni a balfenéken. Most megteremtődött ez a szép hagyomány is. Hajrá demokrácia, hajrá Európa! https://felhom.blog.hu/2018/09/14/szar_e_a_gentini
hakos
2018. szeptember 13. 20:53
Milyen jó, hogy most így utólag megtudjuk, hogy korábban Orbán "dömper módjára végignyomult" az EP-n. Eddig ugyanis éppen papszilárdistván féléktől még úgy tudtuk, hogy korábban is lepattant..... :))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!