Ujhelyi: Orbán Viktor rosszul szerepelt az Európai Parlamentben

2018. szeptember 11. 19:41

A szocialisták EP-képviselője elégedetlenségének adott hangot Orbán Viktor keddi strasbourgi felszólalása kapcsán. Ujhelyi István szerint a miniszterelnök kiiratkozott a konzervatív-keresztény jobboldal politikusai közül.

2018. szeptember 11. 19:41

Ha Magyarország most jelentkezne az Európai Unióba, akkor a jogállamiság helyzete miatt nem vennék fel – jelentette ki Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének a Magyarországról szóló jelentés vitáját követően tartott sajtótájékoztatóján kedden.

A szocialista politikus véleménye szerint Orbán Viktor rosszul szerepelt a plenáris ülésen, és rossz válaszokat adott a jogos felvetésekre.

Az EP-képviselő azt is elmondta, hogy Szájer József fideszes képviselő tökéletesen bizonyította a kormánypárt hozzáállását a mai közállapotokhoz, amikor a szocialista politikus felszólalása után azt kiabálta a strasbourgi ülésteremben: „hazaáruló!" Mint közölte, a plenáris vita egyértelműen megmutatta, hogy Orbán Viktor kiiratkozott a konzervatív-keresztény jobboldal politikusai közül és bejelentkezett az Európa-ellenes szélsőjobboldal vezetőjének.

„Ez hosszú távú károkat okoz hazánknak!" – tette hozzá az MSZP-s képviselő.

(MTI)

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2018. szeptember 14. 09:58
Te buta agresszív pöcs!
Ichi
2018. szeptember 13. 07:39
Magyarország most nem kérné felvételét az Európai Unióba. :-)
Budai Katalin
2018. szeptember 13. 04:05
"és rossz válaszokat adott a jogos felvetésekre." Miiiiiiiiiii? Pityu! Te a cseh II.-t nézted? Hol voltak ott kérdések, te szerencsétlen? Ez a holland, végtelenül buta képű asszonyság még csak hivatalos látogatást sem tett az elítéltnél, hogy megismerje a véleményét az összetákolt vádjait illetően. Te tényleg rászolgáltál a nép által elferdített nevedre. Egyébként olvasd el Szili Katalin, valamikori párttársad idevonatkozó írását ! Az a címe, hogy "Szégyen."
catalina9
2018. szeptember 12. 15:14
Ujhelyi elvtárs megpróbál gagyipistából erőspistát játszani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!