Ne szavazza meg az ellenzék a Sargentini-jelentést!

2018. szeptember 05. 11:05

Orbán Viktor már a tükör előtt próbálhatja strasbourgi beszédét, amivel egyszerre ölti majd fel az áldozat, a szabadságharcos és a megingathatatlan államférfi álarcát.

2018. szeptember 05. 11:05
Nótin Tamás
Alfahír

„Az utolsó pillanatig való kivárás, döntésképtelenség, vagy éppen egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok, esetleg kárörvendő tapsikolás. Nagyjából így lehet összefoglalni az ellenzék viszonyát a Sargentini-jelentéshez, amelynek vitája és szavazása vészesen közeleg az Európai Parlamentben. Orbán Viktor mindeközben már a tükör előtt próbálhatja strasbourgi beszédét, amivel egyszerre ölti majd fel az áldozat, a szabadságharcos és a megingathatatlan államférfi álarcát.

A Sargentini-jelentés ugyanis leginkább az ő és kormánya érdekeit szolgálja. Ez lesz az ő belépője, prológusa a jövő évi európai parlamenti választásra. Annak tudatában léphet majd fel az Európai Unió színházának színpadára, hogy vélhetően nem lesz meg a jelentés elfogadásához az összes EP-képviselő legalább felének, és a jelenlévők kétharmadának a támogatása. Ehhez szükség lenne az Európai Néppárt képviselőinek a szavazatára, de dacára a magyar kormány irányába intézett kritikus hangoknak, illetve a jelentéshez intézett módosítóknak, aligha lehet érdeke a pártcsaládnak, hogy az európai parlamenti választások előtt komolyan megregulázzák a Fidesz-KDNP-t.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Béna Géza
2018. szeptember 08. 16:47
Én az Orbán helyében itt hagynálak benneteket de előtte lebontatnám a kerítést had élvezkedjetek kedvetekre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
DavidBL
2018. szeptember 08. 13:29
A jobbiknak már leáldozott... Innentől már csak egy viszonylag rövid agónia következik. Ennek visszhanja ez a cikk is. Az Alfahír pedig alighanem már az omega fázisba lépett.
Volo
2018. szeptember 06. 13:15
Ti szar hazaárulók! Alfasz banda!
luisbathhelena
2018. szeptember 06. 12:22
1. Hát te ki vagy? 2. Ma dől el, hogy a patás meghívják-e. Mert ugye a demokrácia van... 3. Ezek a Patásnak kampányolnak folyamatosan :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!